A könnyített jelöltállítási feltételekkel és a kampánytámogatás bevezetésével a Fidesz vélhetően elérte célját: a ringbe szálló jelöltek megsokszorozásával minden korábbinál alacsonyabb támogatottsággal is elnyerhetőek az egyéni mandátumok.

A választási rendszer többségi ágának megerősítése, a második forduló eltörlése is mind ezt a célt szolgálták. A Fidesz – gondosan egyben tartott elkötelezett táborával – így akkor is jó eséllyel szerezhet magabiztos parlamenti (akár kétharmados) többséget, ha listás támogatottsága meg sem közelíti az 50%-ot. Az egyéni kerületekben ugyanis a relatív győztes mindent visz. Az egyéni jelöltek magas száma bár elméletileg az ellenzéki jelöltek győzelmét is segítheti, a Fidesz bevállalta ezt a kockázatot, és úgy néz ki, bejött a számítása: a miniformációk jelentős részét baloldali kötődésű politikusok hozták létre, és csak kisebb arányban találunk olyanokat, amelyek inkább jobboldali érzelmű szavazókat célozhatnak.

A rajthoz álló pártok elsöprő többsége valószínűsíthetően inkább a pénzre hajt. A kevés politikai múlttal rendelkező csoportosulás talán a négyéves párttámogatást jelentő 1%-os küszöböt célozza meg, de sokkal többen lehetnek, akiket csak a könnyen besöpörhető kampánytámogatás motivált. Nem kellett hozzá nagy jóstehetség, hogy előrelássuk, a rossz kampányfinanszírozási törvény ezt vonja majd maga után.

Az ábrák önmagukért beszélnek:

1990 és 2010 között e kritériumot 20 területi listával lehetett teljesíteni, amihez a 19 megyét és Budapestet lefedve legalább 49 jelöltre, azaz 36750 ajánlásra volt szükség. Most ugyanehhez elég a fővároson kívül 9 megyében 27 jelölt, ami már 13500 aláírással elérhető.

(Ábrák frissítve 2014. március 10-én.)