Home » Elemzések, Featured, Headline, Kutatások

Októberi közvélemény-analízis és mandátumkalkuláció

Az októberi pártpreferencia-mérések a bizonytalanok csökkenését, a kormánypárt erősödését, és az ellenzéki erők közötti átrendeződést jelzik, mindegyiket szabad szemmel alig látható mértékben. Mandátumkalkulátorunk segítségével arra is becslés adható, hány további szavazóra van szüksége az ellenzéknek a szűk parlamenti többség megszerzéséhez: közel egymillióra. 


Folytatódott a Fidesz egész évben megfigyelhető erősödése: októberben a választókorúak körében 26-36 százalék között mérik. A biztosan szavazó és pártot is választani tudók egyelőre még viszonylag szűk csoportján belül pedig minden második ember a kormánypártra szavazna.

A baloldali ellenzéki pártok közül egyedül a Demokratikus Koalíció tudott érdemi erősödést felmutatni: két hónap alatt a mérési határról 3 százalékra bővült, megelőzve így az 1-2 százalékon álló LMP-t.

Az MSZP és az Együtt 2014-PM esetében eltérő irányú változásokat mértek az egyes intézetek. A volt kormánypártra 11-16, a Bajnai Gordon nevével fémjelzett szövetségre pedig 4-5 százalék szavazna.

A Jobbik támogatottsága minimális mértékben csökkent, jelenleg 7 százalék voksolna a pártra.

A választások közeledtével és a pártok aktivitásának fokozódásával párhuzamosan folytatódott a bizonytalanok arányának csökkenése. Októberben átlagosan a választásra jogosultak 39 százaléka nem tudott, vagy nem akart pártot választani magának.

A Fidesz tehát stabilan vezet az ellenzéki pártok előtt: a szűk baloldali összefogással (MSZP és Együtt2014-PM) szemben a kormánypárt előnye 6-17 százalék között mozog a mérésekben. Még az összes baloldara voksolót (MSZP, Együtt2014-PM, DK, LMP) együtt tekintve is csak 2-12 százalékra csökken az előny.

Mandátumkalkuláció

Mandátumkalkulátorunkon lefuttatjuk a négy intézet biztos szavazó pártválasztókra vonatkozó adatainak átlagát (továbbra is 50%-os részvétellel számolunk):

 

A múlt hónaphoz képest csak eggyel jutna kevesebb mandátum a Fidesznek a biztosan szavazó pártválasztók szavazatai alapján, ami hibahatáron belüli elmozdulást jelent.

Továbbra is azt feltételezve, hogy 2014-ig további egymillió ember aktivizálódik, arra keressük a választ, hogy közülük hány embert kellene bevonzania az együttműködésre többé-kevésbé hajlandó ellenzéki pártoknak ahhoz, hogy parlamenti többséget szerezzenek.

A modellszámításhoz azzal a feltételezéssel is élnünk kell, hogy a Jobbik és az LMP támogatottsága (a szavazatszámok tekintetében) nem változik. Ha tehát ötmillióra húzzuk fel a részvételt, akkor a Jobbik 472 ezer szavazója 9,5%-ot jelent, az LMP 72 ezer támogatója pedig 1,5%-ot.

A Fidesz bő kétmilliós tábora ebben a modellben 40,6%-ot tesz ki, az egymillió új szavazót pedig az MSZP, az Együtt 2014-PM és a DK között osztjuk el, körülbelül az eredeti támogatottsági arányoknak megfelelően:

A balközép ellenzéknek tehát ebben az esetben 94 mandátum jut (ugyanannyi, mint a kormánypártnak, tehát a Jobbik 11 mandátuma miatt egyiküknek sincs parlamenti többsége). Annak, hogy az ellenzéki erőknek 7 százalékpontos listás előnye ellenére sincs több mandátuma, mint a Fidesznek, egyik oka, hogy a DK-ra egyéniben leadott voksok megakadályozhatják az MSZP vagy az E14-PM jelöltjeinek győzelmét. Annak érdekében, hogy ezt a hatást a modellszámítás során kiküszöböljük, a DK szavazatait átcsoportosítjuk az MSZP-hez (ami praktikusan egy MSZP-DK-listát és közös jelölteket feltételez, de nagyjából ugyanez történik akkor is, ha a DK visszalépteti jelöltjeinek többségét, és támogatói átszavaznak az MSZP jelöltjeire):

Ebben az esetben már 106 mandátummal a balközép ellenzék szerez többséget, de még nem számoltunk a külhoni voksokkal. Továbbra is az ellenzék szempontjából a legrosszabb forgatókönyvvel érdemes kalkulálni, ezért azt a fiktív esetet vonjuk be a modellbe, amikor 400 ezer voks érkezik a határokon túlról, és azok 100%-a a Fideszt gazdagítja. Ebben az esetben így módosul a végeredmény:

Három mandátumot nyer ezzel a Fidesz, ebből kettőt az MSZP, egyet a Jobbik kárára. Az ellenzéknek tehát 103 mandátuma van ebben a helyzetben, hárommal több a parlamenti többséghez szükséges minimumnál.

Mivel arra vagyunk kíváncsiak, hogy az ellenzéki erőknek az egymillió új választóból mennyit kell minimálisan megszerezniük a parlamenti többséghez, most azt kell megnéznünk, mennyivel húzhatjuk feljebb a Fidesz támogatottságát (és egyidejűleg az MSZP-ét lejjebb) anélkül, hogy az ellenzék mandátumainak száma 100 alá esne:

Azt látjuk, hogy ha belföldön a Fidesznek 41,5 százaléka van, az ellenzéki erőknek pedig 46,7, akkor 400 ezer külhoni Fidesz-voks mellett még az ellenzéknek van többsége.

Az októberi kutatások átlaga szerint a három balközép ellenzéki erőnek 1,38 millió szavazója van, és ahhoz, hogy gyenge parlamenti többséget szerezzen, további 955 ezret kellene begyűjtenie, miközben a Fideszhez csak 45 ezer új választó vándorol. Mindez csak a vázolt megkötések mellet igaz (bármelyik faktor lazítása, más pártok erősítése, az elvesző szavazatok arányának módosítása hatással lehet a végeredményre), sőt, az is kell hozzá, hogy a választók kövessék a – még bizonyára nem végleges – ellenzéki megállapodásokat, és átszavazzanak egymás jelöltjeire.

Az októberi pártpreferencia-változások tehát alig néhány tízezer szavazattal hozták közelebb az ellenzéket az áhított parlamenti többséghez, és ezeknek az adatoknak csak a kisebbsége készült a bajai videóbotrány kirobbanása után, és egyik sem jelzi még az október 23-ai események, az ellenzékre várhatóan kedvezőtlen hatásait.

A mandátumkalkulátor, a részletes módszertani leírással együtt itt elérhető.

2 Comments »

  • Videoschannel.tk said:

    Іch habe gehoert, dass eure Netzseite nicht korrekt
    funktioniert, dagegen ich muss wahrhaftig sagen, dass es
    nicht stimmt, denn ich bin an diesem Ort ѕchon eine Ԝeile und ich hatte keinerlei Probleme.

  • cara membuat bakso udang goreng said:

    If you want to improve your know-how simply keep visiting this web page
    and be updated with the most recent gossip posted here.

Leave a comment!

Add your comment below, or trackback from your own site. You can also subscribe to these comments via RSS.

Be nice. Keep it clean. Stay on topic. No spam.

You can use these tags:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

This is a Gravatar-enabled weblog. To get your own globally-recognized-avatar, please register at Gravatar.

*