Home » Elemzések, Featured, Headline, Kommentárok

Folytatódik a kerülethatár-machináció?

Egy módosító javaslat lehetővé tenné, hogy a választásokig mégis hozzányúlhassanak a választókerületi határokhoz.

Amellett, hogy a kormány a január 4-ei alkotmánybírósági határozat ellenére is jelentősen korlátozni kívánja a választási kampányt, megbújt egy képviselői indítvány, amely a 2014-es választásig eltörölné a választókerületi határok átrajzolásának tilalmát. Az indokolásban vázolt problémát kétségkívül meg kell oldani, az aránytalanul nagyvonalú javaslat azonban messze túlmutat ezen. Miről van szó?

A törvényjavaslat indokolásában ez szerepel:

„Az Alkotmánybíróság az 1/2013 . (I. 7.) AB. határozatban foglaltak alapján alkotmányellenesség miatt visszaküldte az Országgyűlésnek a 2012 . decemberében az Országgyűlés által elfogadott, de ki nem hirdetett választási eljárásról szóló törvényt. Ez maga után vonta azt is, hogy az újratárgyalási kötelezettségre figyelemmel a törvény tervezett hatálybalépése 2013-ra tolódott. Az eredetileg előterjesztett törvényjavaslatnak része volt a Vjt. [választójogi törvény] választókerületi felosztásának a korrekciója is, amely a Vjt. 4. § (6) bekezdésére tekintettel viszont határidőhöz kötött.

Erre megoldást jelent a jelen módosító javaslat, amely lehetővé teszi, hogy a Vjt. melléklete által meghatározott választókerületi beosztás hiánytalan legyen, és a határidőre tekintettel a törvényi előírásoknak megfelelő rendben megtörténjen a technikai jellegű korrekció.”

A tavaly benyújtott kerülethatár-módosítás idén már valóban nem léphetne hatályba, mivel a Vjt. 4. §  (6) úgy rendelkezik, hogy „az országgyűlési képviselők általános választását megelőző év első napja és az országgyűlési képviselők általános választásának napja közötti időben (…) nem kerülhet sor a 2. számú melléklet módosítására.” A 2. melléklet természetesen a kerülettérképet tartalmazza.

A friss módosító épp azzal egészítené ezt ki, hogy „(2) A 4. § (6) bekezdésében foglaltakat első alkalommal az országgyűlési képviselők e törvény hatálybalépését követő általános választása után kell alkalmazni”.

Ily módon tehát életbe léptethetők a tavalyi módosítások (amelyek valóban technikai pontosításnak látszanak), de ennél jelentősebb következmény, hogy a választójogi törvényből kiiktatnának  egy olyan visszaélést korlátozó elemet, amelyet egyébként korábban ugyanez a parlamenti többség helyezett el benne.

A választókerületi térképpel való játék gyanúja az egyik legérzékenyebb kérdése  az új választási rendszer körüli vitáknak, éppen ezért volt örvendetes, hogy az idézett mondat belekerült a törvénybe. A parlament előtt álló betoldással viszont a kétharmados többség visszaadja magának a jogot, hogy akár a választás előtti hónapokban is módosítsa a kerülethatárokat. A lépés nem azért nem fair, mert feltétlenül élni fog ezzel a kormánytöbbség, hanem azért, mert versenyelőnybe kerül azzal a ténnyel, hogy szinte az utolsó pillanatig akár meg is teheti.

Update (2013. március 5.): A parlament azzal a kiegészítéssel fogadta el a módosítót, hogy a határidő 2013. június 30-a lett. Eddig a pillanatig tehát módosulhatnak a kerülethatárok, utána már nem. Mindez persze addig van így, amíg a törvényt nem módosítják újra, márpedig – ahogy ez a történet is igazolja – a kétharmados parlamenti többséget semmi sem gátolja abban, hogy ezt akár június 30-a után is megtegye.

Fotó: Jim Murdoch’s blog

One Comment »

  • Folytatódik a kerülethatár-machináció? [Választásirendszer.hu] | minimum+ said:

    […] „Az Alkotmánybíróság az 1/2013 . (I. 7.) AB. határozatban foglaltak alapján alkotmányellenesség miatt visszaküldte az Országgyűlésnek a 2012 . decemberében az Országgyűlés által elfogadott, de ki nem hirdetett választási eljárásról szóló törvényt. Ez maga után vonta azt is, hogy az újratárgyalási kötelezettségre figyelemmel a törvény tervezett hatálybalépése 2013-ra tolódott. Az eredetileg előterjesztett törvényjavaslatnak része volt a Vjt. [választójogi törvény] választókerületi felosztásának a korrekciója is, amely a Vjt. 4. § (6) bekezdésére tekintettel viszont határidőhöz kötött. A cikk itt folytatódik. […]

Leave a comment!

Add your comment below, or trackback from your own site. You can also subscribe to these comments via RSS.

Be nice. Keep it clean. Stay on topic. No spam.

You can use these tags:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

This is a Gravatar-enabled weblog. To get your own globally-recognized-avatar, please register at Gravatar.

*