Bár az új választási törvény kétségkívül együttműködést követel a Fideszt leváltani igyekvő ellenzéki mozgalmaktól, nem elsősorban azért nem lesz közös listájuk, mert a felek képtelenek lennének ebben megállapodni, hanem azért, mert nem lesz rá szükségük.

Az utolsó pillanatban a Fidesz megkönnyítette a jelöltállítás feltételeit: korábban átlagosan minden hatvanegyedik választókorútól kellett megszerezni az ajánlószelvényt egy jelölt csatasorba állításához, mostantól elegendő lesz minden hetvenötödiktől. A listaállítás kritériuma még ennél is jelentősebb mértékben egyszerűsödött: ahhoz, hogy egy pártra minden egyes szavazókörben voksolni lehessen, korábban 36750 szelvény kellett, mostantól 27000 is elég lesz. Ennél is jelentősebb könnyítés, hogy míg korábban minden egyes megyében és a fővárosban legalább két jelölt kellett a listához (volt, ahol annál is több), a következő gyűjtési időszakban már elég lesz kilenc megyére és Budapestre összpontosítani.

A Fidesz minden bizonnyal arra bazíroz, hogy az egymással vitatkozó ellenzéki erők vérszemet kapnak, és a könnyített feltételeket mindenki önállóan igyekszik majd teljesíteni. Kétségtelen, a Fidesz jelöltjei minél több ellenféllel néznek szembe az egyéni kerületekben, annál nagyobb eséllyel nyerhetnek. Az egyéni jelöltek elszaporodása tehát valóban a Fidesznek kedvez.

A pártlisták tekintetében viszont más logika működik. Ha csak egyetlen közös balközép lista van, az választói tömegeket tarthat otthon: egy 2010-ben még a Fideszt támogató, de azóta csalódott választó bizonyosan nem fog egy olyan listára szavazni, amelyen Gyurcsány Ferenc vagy Szekeres Imre neve szerepel; ahogy a legtöbb LMP-szimpatizáns sem valószínű, hogy beadná a derekát. Ahhoz, hogy a pártjukat kereső tömegeket az urnákhoz lehessen szólítani, tényleges választási lehetőséget kell számukra biztosítani. A kevés pártlista tehát a Fidesznek, a sok az ellenzéknek kedvez.

A kormányt leváltani igyekvő erők dilemmája tehát így foglalható össze: hogyan lehet megoldani, hogy egyéniben a Fidesz és a Jobbik jelöltje mellett csak egyetlen balközép aspiráns álljon, de országos listája több pártnak is lehessen? Valahogy így: szoros együttműködéssel, de közös jelöltek és listák nélkül.

Három, legfeljebb négy politikai erő feloszthatja egymás között a százhat egyéni választókerületet úgy, hogy minden egyes választókerületben csak egyikük gyűjti a szelvényeket. Arra kell csak figyelniük, hogy 27 jelöltje minden pártnak legyen, és hogy azok lefedjenek Budapest mellett legalább kilenc megyét. Ha ez sikerül, mindegyikük országos listája felkerül a szavazólapra, amelyekre minden – belföldi és külhoni – szavazókörben voksolni lehet. Egyéniben viszont nem harcolnak egymás ellen: néhány kivételtől eltekintve mindenhol csak egyiküknek lesz jelöltje.

Ennek eredményeképp a választó számára alig változik valami a korábbi választásokhoz képest, a két fordulóban tapasztalt kínálat sajátos elegye tárul majd elé. A listás szavazólapon viszonylag sok párt közül válogathat, ahogy azt már a korábbi választások első fordulójában megszokhatta. Az egyéni kerületek szavazólapja viszont a második fordulós állapotokat idézi majd, ahol már csak a legesélyesebb jelöltek szerepelnek.

Az együttműködésre ösztönzött felek számára a legnagyobb kihívást az jelenti, hogy ideológiai ellentéteik mellett képesek lesznek-e felülemelkedni vélt vagy valós társadalmi beágyazottságukon. Ha a múltbéli választási eredmények vagy akár az aktuális közvélemény-kutatási adatok arányában igyekeznek meghatározni a jelöltek számát, az borítékolhatóan súlyos konfliktusokhoz vezet, ami vagy zátonyra futtatja az együttműködést, vagy, ha lehetséges, még kockázatosabb útra tereli a kooperációt. Azt is mondhatják ugyanis az ellenzékiek, hogy mindenki gyűjtsön annyi szelvényt, amennyit bír, majd a jelöltállítási időszak lejárta után üljünk újra asztalhoz, és akkor eldöntjük, ki hány helyen lép vissza. Ez nemcsak azért rizikós, mert egymás ellenében is szelvényt kellene gyűjteniük, hanem azért is, mert kampányidőszakban saját magukkal lennének elfoglalva – és semmi garancia nem lenne rá, hogy épp a legélesebb helyzetben tudnának megfontoltan, gyorsan, hatékonyan dönteni.

További hátulütője lehet az ilyen típusú együttműködésnek, hogy a pártok jóval kevesebb töredékszavazatra számíthatnak, ha nincs mindenhol egyéni jelöltjük. Ezt a hatást némileg ellensúlyozza, hogy azokban a kerületekben, ahol csak nekik van jelöltjük, azokat a töredékeket is begyűjthetik, amelyek nagyobb kínálat esetén más pártoknak jutnának.

Ennél is jelentősebb bizonytalanságot jelent, hogy a választási eljárási törvény még nem készült el. Csak kormánypárti nyilatkozatokból tudjuk például, hogy a szelvénygyűjtési időszak 36-ról 21 napra csökken. Ha végül ennél is radikálisabb lesz a visszavágás, az még inkább az előzetes kerületfelosztás felé terelheti a feleket, ha pedig nem, az a jelöltállítás utáni egyezkedés felé.