Nem sokkal a magyar állampolgárságról szóló törvény elfogadása után, Magyarország és a környező országok politikáját egy újabb kérdéskör kapcsolja össze: a választójog esetleges kiterjesztése a nem Magyarországon élő magyar állampolgárokra. A Common Sense Society által szervezett vita célja a higgadt és érdemi párbeszéd megteremtése volt, amelynek során a hallgatóság a vitázókhoz hasonlóan fejthette ki érveit, és szavazatával is kifejezhette, hogy támogatja vagy ellenzi a külhoni magyarok választójogát. A vitára Szlovákiából érkezett Lucia Papayova (Anton Neuwirth Kollegium) és Melecske Ákos (Szlovákia Magyarok Kerekasztala), magyarországi felszólalói pedig Pap András László (CEU) és Józsa Péter (HHRF) voltak. Az angol nyelvű vitán elhangzottak összefoglalóját GÖDE ZSÓFIA készítette el.

A kezdeményezést támogató oldal legerősebb érveiként a választójog megadása által növelhető önrendelkezés, illetve a szülőföld iránti szimbolikus elkötelezettség megerősítése rajzolódtak ki. A közép-kelet-európai régió jól ismert változatos történelmi eseményeiről, melyek gyakran eredményeztek újrarajzolt határokat, területelcsatolásokat, jelentős változásokat a népesség összetételében, nem beszélve a kisebbségi létből fakadó viszontagságokról. A határon túli magyar honfitársaink igen magas árat fizettek azért, amiért a történelem rossz, de legalábbis szerencsétlenebb oldalán találták magukat. A saját akaratukból külföldre költözött magyarokkal ellentétben azonban nincs Magyarországon választójoguk, és e tekintetben nem lehetnek hatással a magyar parlamenti politikára.

A magyar állam törvényhozása és főként külpolitikai megnyilvánulásai ugyanakkor befolyást gyakorolnak az életükre. Ebben a helyzetben a választójog megadása magasabb fokú önrendelkezéshez vezetne, mivel a határon túli magyar polgárok már nem csupán passzív befogadói lennének a magyarországi politikai elit gyakran paternalista gesztusainak. Bár léteznek a parlamenti képviseleten kívül is politikai fórumok, a támogató oldal elvetette jelentőségüket. Érvelésük szerint az adózásra fektetett túlzott hangsúly eltorzítja a vitát, mert összetett politikai-történelmi kérdéseket gazdasági ügyekké korcsosít, és akik ebbe a hibába esnek, nem veszik figyelembe azokat a családi, érzelmi és egzisztenciális kötelékeket, amelyek a határon túli magyarokat Magyarországhoz fűzik.

A vita ellenoldalán állók egyértelműen támogatták a „ha nincs adózás, nincs képviselet” elvét és összességében aggodalommal tekintettek azokra a magyar közösségeken belüli feszültségekre, amiket egy ilyen törvény előidézhet, vagy tovább eszkalálhat határainkon túl. A magyar parlamenten belül megvitatott és elfogadott törvények túlnyomó többsége (pl. médiatörvény, azonos nemű párok házassága) érdemben nem befolyásolja a határon túli magyarok életét. Még ha el is fogadjuk, hogy a magyar politika valamilyen mértékben mindig is hatással lesz a határon túli magyarok életére, a képviseleti jog kiterjesztésének esetleges konfliktusgerjesztő hatása önmagában elég ahhoz, hogy kétségbe vonjuk az intézkedés kívánatosságát. A civil társadalmi kezdeményezések, az alulról felfelé építkező szervezetek, illetve az EU intézményrendszerének igénybevétele hatékonyabb érdekérvényesítő stratégiát jelentenének a környező országokban élő magyar állampolgároknak. Ezen felül számolni kell azzal a nem túl távoli lehetőséggel is, hogy egy új választójogi törvény károsan érintené Magyarország szomszédos államokkal fenntartott kétoldalú kapcsolatait és erősíteni a határon túli magyaroknak a magyar belpolitikával szemben érzett megosztottságát és végső soron érdektelenségét.

Az intenzív érdeklődés egy bizonyos ország politikai élete iránt nem elégséges indok ahhoz, hogy választójogot adjunk valakinek. Napjainkban az információ gyorsan és nagy mennyiségben eljut az emberekhez, így meglehetősen egyszerű lépést tartani a világpolitikával és az egyes országok belpolitikájával. Ebből viszont nem következik természetesen, hogy radikálisan újra kellene gondolnunk a választójog kiterjesztését. Minden állam szuverén joga, hogy meghatározza választási rendszerének jellegét és akár helytálló indoklás mellett az állandó lakóhellyel rendelkező polgárok bizonyos csoportjaitól is megvonja a szavazati jogot (pl. kiskorúak, elítéltek). De fontos megjegyezni azt is, hogy a jelenlegi magyar kormány törvényjavaslatának egyelőre nem sikerült megszereznie a közvélemény többségének támogatását. Egy Medián-felmérés szerint a támogatottság aránya mindössze 17 százalékon áll. A határon túli magyar polgárok álláspontja sem egyértelmű és a törvény előkészítésébe sem igazán vonták be őket.

A vita egésze alatt a többséget képviselő ellenoldal szkeptikus maradt a választójog pozitívumaival kapcsolatban, és amellett érvelt, hogy a törvény több kárt okozna, mint hasznot. A támogató oldal számára ezzel szemben a szavazati jog kiterjesztése több demokráciát jelentene, javuló életkörülményeket és történelmi igazságszolgáltatást a határon túli magyaroknak. Mindent összevetve, a vitában részt vevő mindkét oldalnak sikerült elgondolkodtató érveket felhoznia és bebizonyítania, hogy még az ehhez hasonló érzékeny témákat is lehetséges, sőt szükséges tiszteletteljes párbeszéd formájában, a józanész érveire hagyatkozva nyilvánosan megvitatni.