Múlt héten, Gulyás Gergelynek, az alkotmány-előkészítő bizottság alelnökének nyilatkozata szalmalángra lobbantotta a határon túli magyarok választójogának ügyét. Mivel nem hemzsegünk a konkrétumokban, leginkább az az érdekes kérdés, hogy milyen megfontolások motiválhatják a Fideszt, ha kidolgozza az új szisztéma részleteit.

Az anyaországon kívül élő állampolgárok választójogának nincs általánosan bevett szabályozása, jelenleg ráadásul azért is tapogatózunk sötétben, mert vajmi keveset tudunk arról, hogy egyáltalán milyen lesz az új választási rendszerünk.

Mikola István óta általános vélekedés, hogy a választójog kiterjesztése a határon túlra a Fidesznek kedvez, márpedig ez távolról sem ilyen egyértelmű. A határon túli magyarok pártpreferenciájáról nem áll rendelkezésünkre nyilvános felmérés, de az nyilvánvaló, hogy sokfélék a politikai nézeteik, és az is valószínű, hogy jelentős részüket teljesen hidegen hagyja a magyarországi belpolitika. A határon túl élő magyar állampolgárok pedig, ha akartak, eddig is gond nélkül szavazhattak, a magyarországi lakóhelyre való bejelentkezés ugyanis nem okoz komoly nehézséget.

Gulyás Gergely álláspontja bizonyosan csak egy a Fideszen belül artikuláltak közül, azért érdemel mégis kiemelt figyelmet, mert illeszkedik a Fidesz választójogi kezdeményezéseinek irányvonalába.  Ezek célja ugyanis a relatív többség abszolúttá konvertálása.

Mit jelent ez? Azt, hogy a Fideszben minden bizonnyal tisztában vannak azzal, hogy támogatottságuk jelentősen csökkenni fog, de 2014-ben (és később) is van esélyük megtartani a relatív előnyüket: ha fel is nőnek politikai ellenfeleik, a legegységesebb és legnagyobb politikai erő továbbra is a Fidesz-szövetség maradhat. Ennek viszont csak akkor látják hasznát, ha sikerül megtartani a parlamenti-, illetve a fontos önkormányzatokban a képviselő-testületi többséget. Az önkormányzati választási rendszer átfazonírozása elsősorban ezt a célt szolgálta, az országgyűlési választási szisztéma győztest erősítő mechanizmusai mellett pedig mindig teljes mellszélességgel álltak ki a Fideszben (a rendszer vegyes jellegének megtartása melletti érvelés mögött valójában mindig ez a megfontolás húzódott). Ennek tükrében érthetjük meg, milyen szándék húzódik meg a Gulyás által – valószínűleg idő előtt – a nyilvánosság elé tárt elképzelés mögött. Eszerint a határon túli régiókban nem pártlistákra szavaznának, hanem 1-1 képviselőt küldenének a magyar parlamentbe, összesen körülbelül 6-8-at, nyilván a „győztes mindent visz” módszerrel. Ezzel semlegesíthető a határon túli választók esetleges közönyössége, és ami ennél is fontosabb, ezekben a régiókban is elegendő lenne az aktív választók relatív többségének szavazata a mandátum elnyeréséhez. Magyarul a többi politikai erő vesztes jelöltjeire leadott szavazatok elvesznének, még akkor is, ha összesen esetleg a Fidesz-közeli jelöltnél több szavazatot gyűjtöttek.

Az sem mellékes, hogy ez a 6-8 képviselő egy csökkentett, mintegy kétszáz fős parlamentet egészítene ki, amely jóval nagyobb politikai súlyt képviselhet, mintha a mai 386 honanya és honatya mellé ülnének be; annak valószínűsége sem elhanyagolható így, hogy olyan helyzet adódik, hogy a határon túli képviselők szavazatán múlik a kormánytöbbség.

Mégsem biztos, hogy ez lenne a Fidesz számára az üdvözítő megoldás. A párt ugyanis (egyelőre) nem túl sikeres a határon túli politikacsinálásban: rendre olyan magyar pártokat támogatott Szlovákiában és Romániában (MKP, MPP), amelyek nem szerepeltek túl jól a választásokon, és egyáltalán nem úgy tűnik, hogy az idő nekik dolgozna. A Fideszben tehát még minden bizonnyal nyitott kérdés a határon túliak választójoga, és az sem kizárt, hogy visszatérnek a tavasszal még következetesen képviselt „állampolgárság igen, automatikus választójog nem” álláspontjukhoz.