Nem egyetlen döntésen vagy egyszeri akaraton múlt, hogy hosszú évek után végül érdemi munka kezdődött a nemzeti és etnikai kisebbségek parlamenti képviseletének megoldására. Az új választójogi javaslatot beterjesztő Fidesz annak ellenére követte a témával kapcsolatban eddig rögzült irányt, hogy kétharmados többsége lehetővé tett volna ellentétes törekvéseket, eltérő eszközöket és érveket is.

Az Alkotmány, majd az Alkotmánybíróság 1992-es határozata, végül a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló 1993-as törvény lassan, de biztosan jelölte ki a követendő utat addig, hogy kézzelfogható közelségbe kerüljön a parlamenti képviselet megvalósítása. Olyan régóta megoldatlan problémáról van szó (az AB által kijelölt határidő 1992 vége volt, az Országgyűlés azóta nem orvosolta a mulasztásos alkotmánysértést), hogy érdemben nem is merült fel alternatív megoldás.

Pedig korántsem biztos, hogy kedvezményes parlamenti mandátumokat biztosítani a kisebbségek számára a legjobb megoldás, akár a kisebbségek, akár a parlamentarizmus szempontjából.

De kezdjük onnan, hogy milyen haszna lehet a most már elkerülhetetlennek látszó megoldásnak. Először is: Komoly adósságot törleszthet az Országgyűlés az Alkotmánnyal és a kisebbségekkel szemben. Nem ez az egyetlen ügy, amelyben a törvényhozás nem tett eleget az Alkotmánybíróság által kirótt kötelezettségének. Miközben nyilvánvaló, hogy nem feltétlenül érdektelenségből vagy rosszindulatból mulasztotta el néhány szabályozási feladat elvégzését az Országgyűlés, hanem leginkább azért, politikailag “nem érett meg a helyzet”, aligha növeli az Országgyűlés tekintélyét, az intézménybe vetett bizalmat, hogy különösebb gond nélkül figyelmen kívül hagyhatja az Alkotmány rendelkezéseit.

Másodszor: A kisebbségek parlamenti képviseletének rendezése a következő időszakban ráirányíthatja a figyelmet arra, hogy milyen speciális gondok, megoldandó problémák jelentkeznek a magyarországi nemzetiségekkel kapcsolatban. A homogenitással szemben egy időre előtérbe kerülhet, hogy az országot eltérő helyzetű, eltérű érdekeltségű közösségek alkotják, hogy az univerzális értékek ünneplése alatt komolyan veendő részérdekek húzódnak meg, és ez nem Magyarország egységének rombolása, hanem természetes helyzete.

Mégsem biztos, hogy a kisebbségeknek biztosított kedvezményes mandátumok, akár számukra, akár a többség számára kedvező megoldást jelentenek.

Az Országgyűlés alapvetően pártelvű intézmény, és ez így van jól: pártokra és a számukra biztosított politikai arénára minden ellenkező választói elvárással szemben szükség van. Lehetne persze más szempontok szerint összeállítani a törvényhozást, jöhetnének a szakmák, korcsoportok, vallások képviselői is, de a pártosodás segíti elő, hogy a politika dinamikusan változó közeg maradhasson. A pártok ugyanis csak részben és – a mai tendenciákat figyelve – egyre kisebb részben feleltethetőek meg szociológiailag jól körülhatárolható csoportoknak. A politika azért több, mint egyes csoportok képviseletének mechanikus ellátása, mert képes arra, hogy magukat a csoportokat is újratagolja vagy éppen tágabb csoportokban olvassza fel. A pártok ebből a szempontból többet jelentenek annál, hogy leszűkíthetőek lennének valamely meghatározott csoport igényeinek és édekeinek képviseletére.

Persze, a pártokon belül megjelennek e szempontok, az itt felsorolt csoportok és továbbiak is. A pártokon belüli kompromisszumok pedig az ő szempontjaik figyelembe vételével (is) jönnek létre. Sőt, egy párt arcélét részben éppen az határozza meg, hogyan, milyen ideológiában, milyen retorikával egyesíti ezeknek a csoportoknak a képviseletét más politikai szempontokkal. Könnyen előfordulhat, hogy a csoportok – köztük a nemzeti és etnikai kisebbségek – képviselete éppen akkor válhat erősebbé, ha az a pártok erejére támaszkodva igyekszik érvényesíteni magát.

Nyilvánvaló persze, hogy a kisebbségek, különösen a cigány közösségek képviselete számos torzulással volt jelent a pártok politikájában. Elegendő csupán azokra a leginkább díszletként felvonultatott kisebbségi politikusokra gondolni, akik választáskor úgy-ahogy hozták a szavazatokat, megtestesítették a néppártiságot, de – az eredményeket látva – aligha tettek hozzá érdemben bármit az ügyhöz. De ez nem ok arra, hogy a pártelvű logika mellett a lehetséges szinte számtalan más szempont mellett egyetlent kiemelve külön kisebbségi képviselet jöjjön létre az Országgyűlésben. Szimbolikusan persze fontos lesz az adott kisebbségnek, hogy képviselőjük sajátos rész-szempontjaik szerint megszólal az Országgyűlés elé kerülő kérdésekben, de ez semmivel sem fogja inkább megtörni a pártelvűséget, mint, ha a pártokon belül létrejön és megerősödik valamely kisebbségi politikai törekvés.

Nagyon hasonló a helyzet ahhoz a vitához, amely a női kvótával kapcsolatban alakult ki pár évvel ezelőtt. Mire a politika eljutott oda, hogy szembesült a problémával (vagy inkább tételezte a problémát), nem merült fel komolyan az alternatíva lehetősége: a kedvezményes képviselet jó – szólt az érvelés -, mert helyzetbe hoz hátrányban lévő csoportokat. De arról már nem volt szó, hogy mihez lehet kezdeni a kedvezményes parlamenti helyek birtokában, hogy jelenthet-e kellő erőt az így elért képviselet, és nem zárja-e be sokkal inkább az adott csoportot kedvezményre szorultságának állapotába ez a megoldás.

A – legfeljebb – 13 kisebbségi képviselő nem fog csodát tenni az Országgyűlésben. Arra jó lesz a választási rendszer kiterjesztére, hogy a politika letudja a két évtizede maga előtt görgetett problémát. De ma a politikának ennyi volt a mozgástere, és nem is törekedett arra, hogy azt tágítsa.