Mivel az már biztos, hogy vadonatúj választási rendszerünk lesz, mind a fő működési mechanizmusok, mind a legapróbb részletek teljes átdolgozás előtt állnak. A Political Capital ezen a blogon kíván fórumot teremteni a választási vitának: fontosnak tartjuk, hogy ez a törvény megszületése előtt történjen meg. Első vendégszerzőnk HEGEDŰS DÁNIEL politológus, az Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány kutatója.

A Fidesz által az Országgyűlés alakuló ülését követően benyújtott, a választási rendszer átalakítására irányuló törvényjavaslata számos előzetes félelemmel ellentétben alapvetően pozitív meglepetést keltett. A T/18 számon jegyzett törvényjavaslat valóban úgy hozza ki szinte a legtöbbet a 200 fős keret által megszabott lehetőségekből, hogy igyekszik a jelenlegi választási rendszer alapvonásaiból is minél többet átmenteni.

Negatívumként talán az említhető, hogy számos jelenlegi alkotmányjogi visszásság orvoslására – jelöltállítás, külképviseleti szavazás – nem, vagy csak látszatmegoldást kínál a javaslat, míg egyes esetekben – pl. a felhatalmazás a választókerületek Kormány általi kialakítására szemben az AB törvényi szabályozást előíró korábbi határozatával – maga is újabbakat termel.

Legfeljebb 13

Ami azonban teljesen új, és mindenképp dicséretes elem, a kisebbségek parlamenti képviseletére vonatkozó 1992 óta fennálló mulasztásos alkotmánysértés orvoslása. Az új választójogi törvényjavaslat maximum tizenhárom kedvezményes kisebbségi mandátum betöltésére biztosít lehetőséget a 198 képviselői helyen felül. A maximum szó hangsúlyozása fontos, ugyanis a 13-as szám ténylegesen csak szimbolikus szerepet tölt be a normaszövegben, utalva a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvény által elismert, hazánkban honos tizenhárom nemzeti és etnikai kisebbségre. Ha a magyar politikai elit a jelenlegi választási rendszeren belül nem tartotta megvalósíthatónak a 386 képviselőn felül vagy belül 13 nemzetiségi képviselő részvételét a törvényhozás munkájában, akkor nehezen lenne érthető, miért történhet ez meg olyan könnyű szívvel 198 országgyűlési képviselő esetében.

Vajon milyen könnyítéseket tartalmaz ténylegesen a jogszabálytervezet a kedvezményes kisebbségi mandátumszerzéshez? Egyrészt a kisebbségi jelölő szervezetekre nem érvényes az 5%-os listás bejutási küszöb, másrészt az első mandátumukat az országos listán az egy mandátum eléréséhez szükséges szavazatszám (kvóciens) egyharmadáért megszerezhetik, minden továbbihoz azonban azt már nekik is újra és újra el kell érniük. Milyen lehetőséget jelent ez a szabályozási modell a kisebbségek parlamenti képviselete számára a gyakorlatban? Egyrészt előfeltételez egyfajta kisebbségi pártosodást, ami nyilvánvaló módon csak a nagyobb létszámú nemzeti és etnikai kisebbségek esetében lehet sikeres, bár végső soron akár jelenleg is létező társadalmi szervezeteik is felléphetnek kisebbségi jelölő szervezetként, még ha ez számos ellentmondáshoz vezetne is. Másrészt öt egyéni választókerületben össze kell gyűjteniük 750 ajánlószelvényt. Tekintettel a hazai nemzeti kisebbségek diaszpórikus földrajzi elhelyezkedésére, ez a cigány, német, szlovák és talán a horvát kisebbség számára lenne egyáltalán – optimális esetben – teljesíthető. Ha sikerülne egyéni jelöltet indítani öt választókerületben, akkor jöhetne szóba az országos kisebbségi lista felállítása, ami a kedvezményes mandátumszerzési lehetőséget biztosíthatja. A kisebb létszámú nemzeti és etnikai kisebbségeket azonban ab ovo kizárja az a szabály, hogy közös kisebbségi listák nem indíthatók.

Legfeljebb 4?

Ha a 2010-es első forduló részvételi adatai alapján szimulálnánk az országos listáról a kisebbségi mandátumok kiosztását, akkor a 64,38%-os részvétel és 5 172 222 leadott szavazat alapján az országos listán a 78 mandátum kvóciense 65471 szavazat, ennek harmada (a kedvezményes kisebbségi mandátumhoz jutás szavazatszáma) pedig 21823 lenne. Ilyen mértékű kisebbségi választói bázissal Magyarországon pedig biztosan kizárólag a cigány, talán jó eséllyel a német, és esetleg szlovák kisebbség rendelkezik. További kisebbségi mandátum megszerzésére esélye kizárólag a cigány kisebbségnek lenne, ha valami csoda folytán képes lenne egységes kisebbségi párt és lista kialakítására, valamint az etnikai alapú választási mobilizációra. Mindezek alapján úgy vélem, hogy valószínűleg 2-4 kisebbségi mandátum betöltésére nyílna lehetőség e választási szabályozás alapján, ami még semmilyen formában nem okozna erőegyensúlyi vagy elvi zavarokat 198 fős parlament munkájában. A kedvezményes mandátumszerzés ugyanis szerencsés módon nem a delegálási elv alkalmazásával, hanem a képviseleti elv érvényesítésével történik.

Kisebbségi lista kontra pártlista

Ami elvi kérdésként nyitott marad, az a választójog kérdése. A törvényjavaslat csak a passzív választójog gyakorlását köti a kisebbségi névjegyzékbe történő felvételhez, ami a korábbi Európa tanácsi és kisebbségi ombudsmani ajánlásokkal nem összeegyeztethető, jóval közelebb áll azonban a parlamentáris képviseleti elvhez, és nem egyedülálló modell lenne Európában. (Lásd pl. a kisebbségek kedvezményes mandátumszerzési lehetőségét a schleswig-holsteini Landtagban.) Vagyis minden választójoggal rendelkező állampolgár szavazhatna – legalábbis a javaslat jelenlegi szövege alapján – a kisebbségi jelöltekre és listákra, míg a kisebbségekhez tartozó személyeket ténylegesen választás elé állítaná, hogy kisebbségi jelölő szervezet listájára, vagy pártlistára adják le második szavazatukat, mivel a rendszer nem garantál extra szavazatot a kisebbségekhez tartozó személyeknek. A nagy kérdés ebből a szempontból, hogy mennyire lesz meghatározó az etnikai elvű választói magatartás a magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségekhez tartozó személyek körében.

Személy szerint azonban úgy vélem, hogy nem eleve inkompatibilis a Fidesz javaslata a korábbi ombudsmani ajánlásokkal. Ha a kisebbségi országgyűlési képviselők választását nem az országgyűlési választásokkal, hanem a kisebbségi önkormányzati választásokkal kötnék össze, megvalósítható lehetne, hogy kizárólag a kisebbségi névjegyzékben szereplők élhessenek választójogukkal. Ebben az esetben valószínűleg a jelöltállítás rendszerét át kellene dolgozni, ám a kisebbségi választók nem kényszerülnének választásra, hogy második szavazatukkal kisebbségi listát, vagy pártlistát támogassanak-e.

Úgy vélem, hogy a jelenlegi koncepció és annak a fentebb leírt, a fontosabb ombudsmani ajánlásokkal összeegyeztetett változata is alapját képezheti a további egyeztetéseknek. A előbbi előnye, hogy a képviseleti elvvel teljes mértékben kompatibilis, míg az utóbbi változat a kisebbségvédelmi törekvéseknek felelne meg inkább. A kérdés az, hogy majd melyik modellben – etnikai választói magatartás mellett és esetleges többségi szimpátiaszavazatok segítségével, vagy a kisebbségi választói névjegyzékek alapján – kaphatnak majd az országos kisebbségi listák több szavazatot.