Miután áttekintettük, mik azok a követelmények, amelyeknek mindenképp meg kell felelnie az új választási rendszernek, és kiveséztük azt is, miért nem volna szerencsés baltával félbevágni a rendszer három pillérét, ideje rátérni arra, milyen lehetőségei vannak a Fidesznek a legfeljebb kétszáz fős létszámmal és a vegyes rendszerrel körbebástyázott szűk mozgástéren belül.

Első koncepciónk szerint a végletekig leegyszerűsödne a választási eljárás. Megszűnne a két szavazat és a két forduló is: kizárólag egyéni jelöltekre szavazhatnánk, rájuk is csak egyszer. Az egyéni választókerületek száma reálisan 140-160-ra csökkenne, a fennmaradó 60-40 mandátumot pedig egy darab országos kompenzációs listáról osztanák ki; megszűnnének tehát a területi listák is. Ebben az esetben átlagosan 50-57 ezer ember választana egy képviselőt, ami nem jelentősen több a mostani átlagosan 45 ezernél (persze ettől még elvileg létrehozhatnak kevesebb kerületet is, de az a listás ág erősítését vonná maga után, ez pedig – jelen tudásunk szerint – nem szolgálná a Fidesz érdekeit).

Az egyetlen fordulóban tehát minden kerületben az a jelölt vinné el a mandátumot, aki megszerzi a szavazatok relatív többségét, a brit rendszerrel szemben azonban nem vesznének el a vesztesekre leadott szavazatok, hanem összeadnák azokat egy országos listán, amelyeket például a most is használatos D’Hondt-mátrix segítségével alakítanának mandátumokká. (Hasonló javaslat már az Ellenzéki Kerekasztal mellett is született, és később is próbálták feltámasztani az ötletet.) A parlamenti küszöb listás szavazatok híján is fenntartható: csak azok a pártok nyerhetnének országos mandátumot, akiknek a jelöltjeikre leadott összes szavazat meghaladja az összes voks egy bizonyos százalékát – de hogy ez a küszöb hány százalék lenne, az például lehetne alku tárgya.

A 2010-es első fordulós egyéniben leadott szavazatok alapján megnéztük, milyen összetételű parlamenteket kaptunk volna, ha 160-40, illetve ha 140-60 arányban osztották volna ki az egyéni, illetve a kompenzációs mandátumokat. Látható, hogy előbbi esetben, amikor a mandátumok 80%-át a többségi logika szerint osztják ki, a győztes nagyon erősen felülreprezentálttá válik. Ez a hatás nyilván akkor is megvan, ha a mandátumoknak „csak” a 70%-át osztják ki így, de valamivel kisebb mértékben (második táblázat). Sőt, ez az a modell, amely mellett a jelenlegi választási eredménnyel (Fidesz: 68,1; MSZP: 15,3; Jobbik: 12,2; LMP: 4,1) majdnem megegyező mandátumarányú parlamentet kapnánk. Ez persze nem törvényszerű, más választási eredmény mellett lehetnének jóval nagyobb eltérések a valóságos és az itt modellezett eredmény között, mindenesetre ez a párhuzam is igazolja, amit amúgy is lehet tudni: a hatályos magyar rendszer bár vegyes, sokkal inkább a többségi logikát követi.

Parlamenti arányok a 2010-es eredmények alapján, ha a választást a vázolt koncepció mentén bonyolították volna le (160 egyéni és 40 kompenzációs mandátum)[1]

Parlamenti arányok a 2010-es eredmények alapján, ha a választást a vázolt koncepció mentén bonyolították volna le (140 egyéni és 60 kompenzációs mandátum)[1]

A számításokat persze kellő óvatossággal kell kezelni, hiszen ha a választók tudják, hogy ez az egy szavazatuk van, akkor valószínűleg sokan másképp voksolnak. Azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy ha nincs listás, csak egyéni ág, akkor a jelöltállításnak is más a tétje: az LMP számára például most siker volt, hogy 20 területi listához elegendő jelöltet tudott állítani, s így mindenhol lehetett a pártra szavazni. Ha viszont csak egyéni jelöltek vannak a rendszerben, aligha lett volna elegendő az összes kerület alig több mint felében (92) elindulni. Egyéni jelöltjeik az összes szavazat 5,07%-át kapták meg, de ha a választók tudják, hogy alig az ország felében szavazhatnak rájuk, egyéni győzelemre meg amúgy sincs esélyük, nagy valószínűséggel jóval kevesebben húzták volna be hozzájuk az ikszet. Az LMP példája is jól jelzi, hogy egy-egy részletkérdés fontosabb lehet, mint a rendszer látványosabb elemeinek átalakítása. Ha például úgy vezetnénk be az itt vázolt rendszert, hogy a jelöltállítást kaucióhoz kötjük, akkor máris mindenhol lett volna LMP-jelölt, és ugyanabban a politikai helyzetben, ugyanolyan választói preferenciák mellett minden bizonnyal nemcsak 5,07, hanem akár 7,5 százalékot is kaptak volna egyéniben – ahogy ez listán történt.

Az első koncepció tehát a jelenlegi rendszerhez hasonlóan elsősorban a többségi logikát követi, előnyben részesítve a stabilitást, de kiegyenlített erőviszonyok mellett arányos eredményeket is produkálhat. A szisztéma a jelenleginél jóval átláthatóbb volna a választók számára, bár a kompenzációs eljárás követése még akkor is bizonyosan kihívásokat jelentene, ha a töredékszavazatok már csak egyfelől érkeznének az országos listára.

Az egyfordulós rendszernek köszönhetően a kampány rövidebb, a választási eljárás pedig olcsóbb volna, egy csapásra megoldódna továbbá a külképviseleti szavazás alkotmányos problémája is: a választásra ugyanazon a napon kerülhetne sor bel- és külföldön egyaránt. Nem nyílna mód viszont a másodlagos preferencia kifejezésére, és ez egyáltalán nem biztos, hogy a nagyobb pártoknak kedvezne. 2006-ig a blokkosodás irányába haladtunk, és ma is hajlamosak vagyunk ebben a kétosztatú térben értelmezni a választói magatartást. Márpedig a helyzet alaposan megváltozott: egy naggyal szemben három meglehetősen eltérő karakterű párt küzd egymással a politikai térben, és vastagon benne van a további fragmentáció esélye is. Lehetetlen megjósolni, hogy egy kétharmados Fidesz-ciklus után, minden bizonnyal korábban nem tapasztalt erőviszonyok közepette hogyan sáfárkodnának a választók egyetlen szavazatukkal. Az egyénimandátum-szerzéshez elegendő relatív többség azonban egy a mainál gyengébb Fidesz számára is előnyös megoldásnak tűnik, feltéve, hogy a második legerősebb párt nem éri utol.

[1] Az első fordulóban élen álló jelölteknek adtuk az egyéni mandátumot, így Tóth Józsefen kívül csak fideszes politikus nyert volna egyéniben (feltételezve, hogy a kerülethatár-átrajzolások egyik esetben sem érintették volna az erőviszonyokat).