Jó-e a Fidesznek, ha kemény kézzel bánik ellenfeleivel, vagy éppen ezzel ösztönzi az erős ellenzéki összefogást? A választási rendszer reformjának legutolsó, Áder János által július 9-én felvázolt koncepciójáról Rádai Eszter kérdezte László Róbertet.

– Mennyire tartja kiérleltnek vagy véglegesnek a választási rendszer reformjának legutolsó, Áder János által július 9-én felvázolt koncepcióját?

– Semmiképp sem kiérlelt koncepció, úgy érzem, még a rendszer logikáját illetően is egymásnak feszülő ellentétek vannak a Fideszen belül. Amit megismerhettünk, az valószínűleg az elnökség legfrissebb, de távolról sem végleges álláspontja a főbb kérdésekről. Az nyilvánvaló, hogy átfogó választásirendszer-reformról van szó, mert nemcsak a parlament létszáma csökken – ami távolról sem a leglényegesebb elem a változásokban -, de a rendszer logikája is megváltozik, ha megvalósul, amit Áder János július 9-én bejelentett. Ha jelentősen megnő az egyéni választókerületek súlya, és a kompenzációs elemet valóban törlik, akkor az komoly elmozdulást jelent a többségi logika irányába.

– Miközben az eddig érvényes rendszer sem volt épp arányos, ellenkezőleg, azt is erősen meghatározta a többségi logika. És az is vegyes rendszer volt, ahogyan a felvázolt rendszer is vegyes…

– Igen, van benne listás és egyéni elem is, de a vegyes rendszereken belül is nagyon széles a spektrum. És egy kivétellel eddig is alapvetően az egyéni választókerületekben dőlt el a választás, a bejelentett új rendszerben azonban – a korábbi negyvenöt százalékkal ellentétben – az elnyerhető mandátumok nagyobb felét egyéni választókerületekben fogják kiosztani. Ha a kompenzációs elem is megszűnik, az az arányosságot már valóban jelentősen sérti. Arra ösztönöz, hogy két nagy blokk alakuljon ki újra, és elakadjanak azok a folyamatok, amelyek eredményeképp újabb politikai szereplők jelenhetnek meg a porondon.

– Nézzük a törvényalkotó logikáját: milyen célokat kíván szolgálni, és azokat mennyire szolgálja a felvázolt rendszer? Ön mivel magyarázza például, hogy az Áder János által bejelentett reform ennyire eltér a tavaly májusban a parlament elé terjesztett változattól?

– A Fidesznek szerintem a legfőbb politikai érdeke az, hogy olyan választási rendszert hozzon létre, ami relatív előnyből képes abszolút parlamenti többséget teremteni számára. Mert ha távol kerül is az abszolút többségtől, amit egy négyéves kormányzás után lehetetlen megtartani, de képes megmaradni legnagyobb politikai erőnek 30-40 százalék közötti támogatottsággal, akkor – több, öt-tíz-tizenöt-húsz százalékos támogatottságú párttal szemben – egy „alkalmas” választási rendszer mellett abszolút többséget tud szerezni. A kétfordulós rendszer egyfordulóssal való felváltása például lehetetlenné teszi, hogy a kisebb politikai ellenfelek az első forduló eredményeinek ismeretében visszalépjenek egymás javára, és esetleg együttes erővel legyőzzék a Fidesz egyéni jelöltjeit.

– Viszont arra készteti őket, hogy ezt már a választás előtt megtegyék…

– Így van, ez ösztönzés a szövetségkötésre, csakhogy ma az ellenzéki erők nem tűnnek „szövetség-kompatibilisnek”. És ez nemcsak a Jobbik és a másik két párt viszonyára igaz, hanem az MSZP-re és az LMP-re is. Ez persze 2014-ig sok tekintetben megváltozhat, nem tudjuk, mi lesz az MSZP-vel, egyben marad-e, vagy több részre szakad, nem tudjuk, lesznek-e új politikai erők, ha lesznek, milyenek lesznek, egészen marginális kis törpepártok vagy felnő egy új, komoly politikai erő. Így aztán azt sem tudhatjuk, hogy a Fidesz kihívói képesek lesznek-e már az első forduló előtt választási koalíciót alkotni, együtt elindulni. Minél inkább a többségi logika felé tendál egy választási rendszer, annál inkább valószínű a pártok megállapodása. Azt is el tudom képzelni, hogy annyi egyéni jelöltje mindenkinek lesz, hogy önálló országos listát tudjon állítani, de aztán egyéniben mégiscsak visszalépnek egymás javára már az első forduló előtt. Szóval rengeteg a bizonytalanság.

– A korai szövetségkötés mellett szól, hogy megmarad az ajánlószelvény-rendszer. Ráadásul ez a kis pártok számára korábban is egyre nehezebben megugorható akadály most még inkább átvihetetlen lesz, különösen, ha a kopogtatócédulákkal kapcsolatos visszaélések és anomáliák – például, hogy a nagy pártok letarolják a kicsik előtt a terepet – nem szűnnek meg. De miért is szűnnének meg?

– Sőt! Hiszen így már a rajtvonalnál el lehet lehetetleníteni ezeket a politikai erőket, esélyt sem hagyva számukra, hogy megmérettessék magukat. Egyébként az egyéni választókerületekben összegyűjtendő ajánlószelvények számának megduplázása, 750-ről 1500-ra emelése nem azt jelenti, hogy ugyanarról a területről kétszer annyi ajánlószelvényt kell összegyűjteniük a pártoknak, mint korábban, hiszen jóval nagyobb területű választókerületek lesznek. Hogy mennyivel nagyobb területről, magyarul mennyivel több választóról beszélünk, azt viszont homály fedi, ezért is furcsa, hogy előbb azt tudjuk meg, hány cetli kell az induláshoz, nem azt, hogy egyáltalán hány egyéni kerület lesz. Az viszont, hogy harminchatról huszonegy napra csökken a szelvénygyűjtési időszak, súlyos nehezítést jelent. Látszatgesztust persze el tudok képzelni: ha végül mondjuk huszonnyolc napra emelik a gyűjtési időszakot, akkor úgy tűnhet, mintha nagyon gáláns lenne a végkifejlet, de elég egyértelműnek látszik a Fidesz szándéka arra nézve, hogy a politikai ellenfelek elindulását így is nehezítse.

– Ami viszont ellentétes a Fidesznek a vele szemben álló erők elaprózódásához, illetve szétszórtságához fűződő érdekével.

– Így van, pontosan ezért vagyok az Áder-bejelentés óta bizonytalanabb a választási rendszer irányát tekintve, mint előtte voltam. A tavaly benyújtott, szintén fideszes T/18-as törvényjavaslat ugyanis – amely egyértelműen mutatta az előterjesztő célját – a hatályosnál kicsivel arányosabb választási rendszerről szólt, amiben nehéz kétharmadot szerezni, és egy nagyon nagyvonalú jelöltállítási szisztémát vázolt fel, ami kedvezett volna a kisebb politikai erők elindulásának is.

– Egyúttal megnehezítette volna, hogy a jövőben bárki kétharmados többségre tegyen szert. Most viszont a „soha többé kétharmad” és a „relatív előnyből abszolút többséget” elvét, két egymással összeegyeztethetetlen elvet akarnak együtt alkalmazni, hogy sem az egyik, sem a másik nyújtotta előnyökről ne kelljen lemondaniuk? Ha másokról van szó, akkor „soha többé kétharmad”, de ha a Fideszről, akkor „relatív előnyből abszolút többséget”?

– Szerintem itt jön be a képbe az irracionalitás. Eddig egyértelműnek tűnt, hogy a Fidesz arra törekszik, hogy a kétharmados törvényeket minél előbb meghozza, és ahhoz az építményhez, amit így megalkot, ne tudjanak a később győztes politikai erők hozzányúlni. Orbán Viktor kerek perec meg is mondta, hogy gúzsba akarja kötni a következő kormányzatok kezét, ezért rögzíti például a személyi jövedelemadózás szabályait kétharmados törvényben. De ha valóban ez a cél, akkor olyan választási rendszer megalkotása állna az érdekében, amelyben nehéz kétharmados győzelmet aratni. Vagyis az arányosság felé kellene elmozdulni, akkor is, ha ez a Fidesz korábbi politikájától távol állt. A tavalyi törvényjavaslat még ebbe az irányba mutatott, a friss fejlemények viszont azt mutatják, hogy mégiscsak a többségi logikát erősítő irány győzedelmeskedik, vagyis az eddigieknél könnyebb lesz kétharmadot szerezni.

– Olyannyira, hogy nem lesz kompenzációs lista, tehát minden, nem a győztesre leadott szavazat elvész.

– Ez sem biztos még. Egyetlen mondat hangzott el ugyanis ezzel kapcsolatban Áder János szájából: „kompenzációs lista valószínűleg nem lesz”. Ebből mindenki arra következtetett, hogy az egyéni választókerületekben a vesztes jelöltekre adott szavazatok mostantól elvesznek. Áder azóta már több tévéstúdióban megfordult, és több alkalommal is hangsúlyozta, hogy a mandátum-kiosztási mechanizmusokról ő még semmilyen konkrétumot nem nyilatkozott, magyarán, még a Fideszen belül sincs erről döntés. Nem kizárt tehát, hogy fontolóra veszik, milyen más módon, más technikával kompenzálják a vesztes jelöltek pártjait.
Nem tudjuk, kik javasolják a szigorítást és kik az enyhítést, nem halljuk ezeket a Fideszen belül zajló vitákat, nem ismerjük a pontos álláspontokat, de a nyilvánosságra hozott részletekből két egymásnak feszülő álláspont rajzolódik ki, és még nem tudjuk, melyik fog győzni.

– Nemrég egy sajtóbeszélgetésen ön mindennek lehetséges magyarázatául azt is felvetette, hogy a Fidesz korábbi ígéretei – például a beígért kétszáz fős parlament, a vegyes rendszer és a határon túli magyarok választójoga – kényszerpályáján mozog, és most ennek feloldásán dolgozik lázasan, ebbe a keretbe próbál sok egymással összebékíthetetlen szempontnak megfelelő elemet belegyömöszölni. Miből következtet erre?

– A kétszáz fő, ez a bűvös szám, már évek óta mantrája nemcsak a Fidesznek, az MSZP-nek is, így aztán ez azon kevés konkrétumok egyike, ami átment a köztudatba a választási rendszerrel kapcsolatban. Ebből kihátrálni pedig nagyon kockázatos lenne, pedig nagyon úgy néz ki, hogy ha meg akarják tartani a vegyes rendszert, és meg akarják tartani az egyéni és listás ágak arányát, akkor nem lehetséges ezen belül maradni. Tehát vagy 230-250 fő között kötünk ki valahol a végén, vagy túlsúlyba kerülnek az egyéni választókerületek, és akkor már-már jelképes mennyiségben lehet csak listás mandátumokat kiosztani. Az a rendkívül aránytalan választási rendszer azonban, amely ennek következtében kialakul, már biztosan nem szolgálja a Fidesz érdekeit, ha 2014-ben még nem is feltétlenül, de középtávon bőven elveszítheti a blokkoló kisebbség státusát. Magyarán, egyharmad alá kerülhetnek a mandátumai, és akkor már nélküle is lehet kétharmados törvényeket módosítani.

– Nézzük a határon túli magyarok ügyét, akik magyar állampolgárokként a jelek szerint magyarországi választójoggal fognak rendelkezni. Lehet, hogy nemcsak aktív, passzív választójoggal is, tehát választhatók is lesznek?

– Erről sincs még információ. Az biztos, hogy az aktív választójogot valamilyen módon szeretnék megadni nekik, de úgy látom, hogy abban is komolyak az ellentétek a Fideszen belül, hogyan, milyen módon történjen ez. Az már biztosnak látszik, hogy lakcímkártyára nem lesz hozzá szükség, tehát elég a magyar állampolgárság, de hogy ugyanarra az országos listára szavazhatunk-e határon innen és túl, azt még nem tudni. Voltak erre utaló hírek, és Semjén Zsolt nyilatkozatai is ezt támasztják alá, de szerintem ez sem kiforrott álláspont, ugyanis ennek azért rengeteg kockázata van. Én inkább azt a megoldást tartom valószínűnek, hogy extra mandátumokat tartanának fenn a külhoniak számára.

– Milyen kockázatokra gondol?

– Egyrészt senki sem tudja, hogy a határon túli többség valóban a Fideszt támogatná-e, erre ugyanis semmiféle felmérés nincs. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy eddig a magyar közvéleményt olyan nagyon nem hozta lázba az, hogy a határon túli magyarok megkaphatják az állampolgárságot, hiszen ennek ma már elsősorban szimbolikus jelentősége van. Ha viszont a határon innen tömegek fogják úgy érezni, hogy nem is ők döntik el, milyen kormány alakul Magyarországon, hanem a határon túli magyarok, akkor az nagyon-nagyon kiélezheti az ellentéteket, márpedig ezt senki sem akarja.
Ezzel szemben ha csak öt-hat mandátumot tartanak fenn egy kétszáz fős parlamentben a határon túliaknak, akkor sokkal kisebb a valószínűsége, hogy ez a parlamenti arányokat megborítsa, mintha ugyanarra az országos listára szavazna minden magyar állampolgár.

– És ez így megfelel az egyenlő választójog elvének?

– Aligha. Bizonyosan felvet kérdéseket. Már az problematikus lehet, ha határon innen megmarad a két szavazatunk, határon túl pedig csak egy lesz. Az extra mandátumokat mindazonáltal ismeri a nemzetközi joggyakorlat, érzékeny kérdés, de nem megoldhatatlan.
Egyébként a médiában uralkodó nézettel szemben, amely szerint – a 2011. január 1-je óta a határon túli országokban magyar állampolgárságot igénylők számából becsülve – mindössze néhány százezer, legfeljebb félmillió emberről lehet szó 2014-ig bezárólag, a potenciális választók száma ennek többszöröse lehet. Azok jelentős része ugyanis, akik az elmúlt ötven-száz évben elhagyták a trianoni határokon belüli Magyarországot, és kivándoroltak Amerikába, Ausztráliába és még nagyon sok helyre, valamint az ő leszármazottaik, bizony nem veszítették el a magyar állampolgárságukat. Eddig ők – bejelentett lakcímük nem lévén – nem szavazhattak a magyar országgyűlési választásokon, de ha most lehetőségük nyílik rá, akkor ez a potenciális választói tömeg megjelenhet, akár milliós nagyságrendben is. Minden bizonnyal közülük csak kevesen szeretnének élni választójogukkal, de félő, hogy ezt a választói tömeget nehéz lesz kezelni.

– Tehát nem is abban a tekintetben fontos ez, milyen módon rajzolná át esetleg ez az újonnan megjelenő választói tömeg a politikai térképet?

– Ebből a szempontból is érdekes lehet, de eljárásjogi szempontból is sok problémát fog felvetni, hogy nem tudjuk, hányan vannak, nem tudjuk, hol laknak, nem tudjuk, hogyan vegyük fel őket a névjegyzékbe. Valószínűleg az előzetes regisztráció lesz a megoldás.

– És akkor a kampányok Ausztráliától Izraelig és Szlovákiától Kanadáig fognak tartani?

– Nehezen tudom elképzelni, hogy Sydneyben magyar pártok óriásplakátjai jelennének meg, de azt igen, hogy Székelyföldön vagy a Felvidéken bizonyos magyar többségű régiókban folyjon a kampány.

– Mennyire ad választ a felvázolt reform a korábbi választási rendszer ellentmondásaira, visszásságaira, ki fogja-e küszöbölni annak alkotmányos aggályokat is felvető elemeit? Azt már tudjuk, hogy az ön által másfél évvel ezelőtt (2010/32., aug. 13. – a szerk.) ezeken a lapokon is velejéig korruptnak nevezett, számtalan visszaélésre lehetőséget adó, feketepiacot teremtő, a pártoknak nagyon sokba kerülő ajánlócédula-rendszert nem szünteti meg. Megoldja-e a választókerületek nagyságának egyre fokozódó eltéréséből adódó alkotmányossági problémákat?

– Korábbi fideszes nyilatkozatokból arra következtethetünk, hogy pontosan tudják, hogy ez alkotmányos feszültséget jelent, úgyhogy nem is az a kérdés, lesz-e új választókerületi térkép vagy sem, mert ha ennyire új választási rendszerünk lesz, jóval kevesebb egyéni választókerülettel, akkor teljesen természetes módon lesz új egyéni választókerületi térkép is. Csakhogy az alkotmányos probléma az aránytalanságok állandó kiküszöbölésének hosszú távú garanciái nélkül még nincs megoldva.

– Tehát valamiféle automatizmust kellene tartalmaznia a törvénynek, amely újra és újra kontrollálná ezeket a létszámokat, átrajzolná a választási térképeket?

– Pontosan. Törvényben kell rögzíteni, milyen időközönként kell felülvizsgálni a választókerületi térképet, ami lehet négy, hat, nyolc vagy akár tíz év is. De azt is mondhatná a törvény, hogy minden olyan alkalommal be kell avatkozni, amikor valamelyik egyéni választókerületben az átlagtól való eltérés meghaladja a tíz vagy maximum a tizenöt százalékot. Azt is törvényben kellene megállapítani, milyen elvek mentén lehet módosítani a választókerületeket annak érdekében, hogy a gerrymanderingnek* nevezett jelenség minél kevésbé tudjon elharapózni, és azt is, kinek a hatásköre választókerületi térképet rajzolni, egyáltalán határt módosítani. Ez minden bizonnyal az Országgyűlés hatáskörébe fog kerülni, miután az Alkotmánybíróság 2010 decemberében – részben a mi beadványunk hatására is – megsemmisítette a választókerületi térképet, valamint azt a felhatalmazást, amely a kormány kezébe adta a térképrajzolási jogot, és egyértelművé tette, hogy ez parlamenti hatáskör. Ami nem zárja ki, hogy az Országgyűlés ezt a funkciót egy független határkijelölő bizottságra ruházza.

– Az Országgyűlés kétharmada…

– Igen. Ezért a brit minta szerinti független határkijelölő bizottságnak most Magyarországon nem sok realitását látjuk. A Political Capital egyébként ezt, mint legszerencsésebb megoldást, 2007 óta szorgalmazza, de az előző ciklusban sem voltak rá nyitottak a pártok. Ma pedig ennek az esélye a nullával egyenlő.

Rádai Eszter László Róberttel készített interjúja az Élet és Irodalom 2011. július 29-i számában jelent meg.