Mennyivel választunk az ősszel kevesebb önkormányzati képviselőt, mint korábban, és remélhető-e, hogy ezentúl hatékonyabban fognak működni a helyhatóságok? Hogyan módosította a parlamenti többség az önkormányzati választások szabályait, és ettől az új szisztémában inkább vagy épp kevésbé érvényesül majd a választói akarat? Rádai Eszter kérdezte László Róbertet.

– Ön látszatreformnak nevezi az önkormányzati választási rendszernek a parlamenti többség által előterjesztett, majd elfogadott átalakítását. Miért?

– Mert a törvénymódosítás következtében az önkormányzati berendezkedés nem változott, a jövőben sem lesz egyetlen önkormányzattal sem kevesebb, mint eddig, és az önkormányzati hatáskörök megváltoztatására sem történt semmiféle előterjesztés. Reform tehát nem történt.

– Amit a Fidesz nem is ígért, viszont azt igen, hogy megfelezi az önkormányzati képviselők számát. Sikerült-e legalább ezt a tervét megvalósítania?

– A választási rendszerben persze történtek apróbb és kifejezetten jelentős módosítások, a létszámot is sikerült csökkenteni, de távolról sem az ígért mértékben: a választott tisztségviselők száma valamivel kevesebb mint harminc százalékkal fog csökkenni. Ez a jelentős visszavágás sem nyújt azonban a valódi problémára megoldást, ettől ugyanis nem fognak hatékonyabban működni az önkormányzatok.

– És olcsóbban?

– Valamelyest olcsóbban, hiszen több mint nyolcezerrel kevesebb emberről van szó, de mivel a képviselők tiszteletdíjáról maguk az önkormányzatok döntenek, és sok helyütt ez eddig is minimális volt, sőt, egyes kistelepüléseken a képviselő-testületek és a polgármester díjazás nélkül végezte ezt a munkát, jelentős költségcsökkenést nem lehet várni. Tehát nagyon népszerű üzenet, hogy több mint nyolcezer választott politikussal kevesebbet kell eltartani, és nagyon szép az „egy település egy önkormányzat” elv, de egy ilyen kis országban háromezer-kétszáz helyi önkormányzatot fenntartani, plusz a megyeieket meg a fővárosit, az több mint luxus. Az érdemi spórolás és hatékonyságjavítás felé tett első lépés az önkormányzatok összevonása volna.

– Mit gondol az önkormányzati választásokat érintő változásokról, az új rendszerben inkább vagy épp kevésbé érvényesül majd a választói akarat?

– A demokratikus választások két alapelve, a többségi és az arányossági elv mindig ellentmond egymásnak, pedig egyformán demokratikusak. A többségi elv azt mondja, hogy döntsön a többség, és kormányozzunk stabilan, az arányossági elv pedig azt mondja, hogy pontosan olyan arányban üljenek a parlamentben és az önkormányzati képviselő-testületekben a megválasztott tisztségviselők, amilyen arányban szavaztak rájuk. Ez sokkal jobban leképezi a választói akaratot, ugyanakkor törékennyé teszi a működést, alkalmi és sokpárti koalíciókra kényszeríti a szereplőket. Most ebben az önkormányzati választási rendszer-átalakításban a Fidesz, bár nem iktatta ki teljesen az arányosságot sem, egyértelműen a többségi elvet részesítette előnyben. A tízezernél nagyobb lélekszámú településeknél és a fővárosi kerületekben ugyanis eddig körülbelül hatvan-negyven volt az egyéni körzetből és a kompenzációs listáról bejutott képviselők aránya, most ez az arány átlagosan hetvenkettő-huszonnyolcra változott.

– Vagyis most még többet ér a győztesre és még kevesebbet a vesztesekre leadott szavazat, mint eddig.

– Igen, de fontos, hogy ez csak a tízezer fölötti településekre és a fővárosi kerületekre igaz, például a megyei közgyűlések meg a fővárosi közgyűlés esetében megmaradt az eddig is működő arányos szisztéma, pártlistákra szavazhatunk ugyanúgy, mint eddig…

– Kivéve a megyei jogú városokban…

– Kivéve a megyei jogú városokban, ahol sem korábban, sem ezentúl nem lehet pártlistára szavazni.

– Tehát ők ebben a tekintetben jogfosztottak?

– Ilyen erős kifejezést nem használnék, de tény, hogy a nyolcmillió választó között vannak 1,6 millióan, a megyei jogú városok lakói, akik a pártpreferenciáikat csak a polgármesterjelölt és egyéni jelöltek pártállásán keresztül tudják kifejezni. Ezért amikor az önkormányzati választások éjszakáján – általában ez a tévéműsorok legemlékezetesebb pillanata – megmutatják, milyen színűre változott a Magyarország-térkép, 2002-ben például szinte az egész tűzpiros lett, 2006-ban pedig narancssárga, és valószínűleg most is ilyen lesz a kép, akkor – jó, ha tudjuk -, ebbe több mint másfélmillió választójoggal rendelkező magyar állampolgárnak esélye sem volt beleszólni. És ez most is így lesz.

– Mit jelent a többségi elv további erősítése az arányossági elv rovására?

– A mindenkori győztest tovább erősíti, hogy ezentúl relatív előnnyel is könnyűszerrel lesz biztosítható a kényelmes többség. Az egyfordulós önkormányzati választáson ugyanis teljesen érdektelen, hogy az egyéni jelölt relatív vagy abszolút többséget szerez: ha begyűjti a legtöbb szavazatot, övé az egyéni mandátum. Vagyis átlagosan már akár harminc-negyven százalékos eredménnyel is meg lehet szerezni az összes mandátum több mint hetven százalékát, hiszen – az imént már beszéltünk erről -, a mandátumok hetvenkét százalékát eleve csak egyéni képviselőjelöltek szerezhetik meg, és a többiek csak a maradék huszonnyolc százalékon osztozhatnak.

– A többiek, akik együtt akár hatvan-hetven százaléknyi szavazattal rendelkeztek?

– Igen.

– Vagyis az ellenfelek számára – pusztán a választási matematika alapján – egyetlen racionális megoldás kínálkozna: közös jelölteket indítani.

– Ha egyáltalán képesek lennének az összefogásra, és ha – azon túl, hogy megakadályozzák a Fidesz elsöprő győzelmét – semmi további céljuk nem lenne. De látjuk, hogy a parlamenti ellenzék pártjai között elképzelhetetlen egy ilyen kooperáció – ami nem is baj -, a helyi tömörülésekről és a független jelöltekről nem is beszélve, amelyek és akik, ha nem tudnak egyéni mandátumot szerezni, csak a kompenzációs mandátumokban bízhatnak. Az viszont most sokkal drágább, mint négy éve volt.

– Mivel magyarázza, hogy a törvényalkotók megtartották a jelöltállítás korábbi, sokat bírált rendszerét, sőt, tovább nehezítették azt, harminchat napról tizenhatra csökkentve az ajánlószelvények összegyűjtésére rendelkezésre álló időt. Hogy fel sem merült ennek – az ön kifejezésével – velejéig korrupt rendszernek a megszüntetése, amely pedig a kisebb pártok, általában a feltörekvő politikai erők elé egyre kevésbé átugorható akadályt állít, amely élezi, egyenlőtlenné és ellenőrizhetetlenné teszi a pártok közötti versenyt, amely visszaélésekre ad lehetőséget, és amely adatvédelmi aggályokat is felvet.

– És már ezzel is – úgymond – gesztust gyakoroltak, tudniillik az eredeti javaslatban tíz napról volt szó. Ez ugyanolyan látszatgesztus volt szerintem, mint amit több más, bátran hajmeresztőnek nevezhető, semmiképp sem védhető javaslata esetében is gyakorolt a Fidesz.

– Azt gondolja, azért tették a javaslatot, hogy vissza lehessen vonni?

– Ha csak egy ilyet láttam volna az elmúlt néhány hónapban, akkor nem gondolnék ilyesmire, de annyi hasonlóhoz volt szerencsénk, hogy az a gyanúm, úgy írják meg a törvényjavaslatokat, hogy legyen bennük egy-két olyan kifogásolható pont, amit majd „nagyvonalúan” vissza lehet vonni. Visszatérve a jelöltállításra rendelkezésre álló, jelentősen megkurtított időre: ez is azon új szabályok közé tartozik, amelyek a Fideszen kívül minden pártnak és szerveződésnek nagyon megnehezítik a dolgát.

– A főpolgármester-jelölés például ezentúl biztosan nehezebb lesz, hiszen négyszer annyi ajánlószelvény kell hozzá, mint korábban.

– Igen, eddig minden kétszázadik budapesti szavazónak kellett őt ajánlania, most már minden ötvenediknek. Ez egyébként a legirreálisabb követelmény: a kisebb politikai szerveződéseknek tizenhat nap alatt mintegy huszonhét-huszonnyolcezer ajánlószelvényt összegyűjteni, csak a fővárosban, csak főpolgármester-jelöltre, miközben az egész országban még rengeteg helyen kellene ugyanakkor, ugyanilyen szűkre szabott időben ajánlószelvényt gyűjteniük. Tudjuk, hogy a kisebb politikai pártok, mivel kevés az aktivistájuk, az országgyűlési választások idején nem egyszerre az egész országban, illetve valamennyi körzetben gyűjtöttek, hanem sorban: miután az egyikben összegyűjtötték a kellő mennyiségű ajánlószelvényt, akkor ugyanezek az aktivisták átmentek egy másikba, és a hátralévő időben ott gyűjtöttek. Most ezt sem fogják tudni megtenni, mert csak tizenhat napjuk van, és ez nagyon-nagyon kevés, és hihetetlenül megnehezíti már az elindulását is a konkurens pártoknak.

– Megnehezedett a kompenzációslista-állítás is: most a tízezernél nagyobb lélekszámú településeken és a fővárosi kerületekben ehhez kétszer annyi jelöltre lesz szükség.

– Igen, eddig elég volt a választókerületek legalább egynegyedében jelöltet állítania egy-egy szerveződésnek, most már több mint a felében kell. A kompenzációs listára egyébként közvetlenül nem szavazunk, ez arra szolgál, hogy a választáson alulmaradt egyéni jelöltekre leadott szavazatok se vesszenek kárba, de csak ha sikerül az illető pártnak ilyen listát állítania. És ezekre az apró, „több mint” és „legalább” szófordulatokra is érdemes figyelni: ez egy kilenc választókerületű városban például azt jelenti, hogyha eddig elég volt „legalább az egynegyedében”, vagyis két körzetben jelöltet állítani, mert lefelé kerekítettünk, most már „több mint a felében”, tehát öt körzetben kell, vagyis kettő helyett ötben.

– Ha nyolc körzet van egy településen, akkor mennyi a „több mint a fele”?

– Na, ez jó kérdés. A „több mint fele” nyilván azt jelenti, hogy nyolc körzetből is öt kell. És ne feledkezzünk meg a fővárosi közgyűlési listáról sem: eddig ehhez hat budapesti kerületben kellett kompenzációs listát állítania egy pártnak, most viszont már tizenkettőben. Ez nyilván nem fog gondot okozni a nagyobb pártoknak, és ebben a dimenzióban nyugodtan nagyobb pártnak nevezhetjük az MSZP‑t, sőt, az LMP-t és a Jobbikot is, de egy feltörekvő, ám csak a fővárosban erős beágyazottságú pártnak ez már nehezebben megugorható akadály.

– Bejutási küszöb: a várható jelentős Fidesz-győzelem ismeretében mi értelme volt még ezt is négyről öt százalékra emelni?

– Ezt sokféleképpen lehet interpretálni, de ne legyenek illúzióink, ebben az esetben is a kisebb pártok esélyeinek rontásáról van szó. Nemcsak azért, mert kicsivel nehezebb megugrani a küszöböt, hanem mert könnyebb azt az érzetet erősíteni a választókban, hogy nem érdemes kis pártokra szavazniuk.

– Nézzük a választókerületi határok tologatásával, a választási térképek átrajzolásával kapcsolatos manipulációkat. Mire alapozza azt az állítását – a Figyelőneten múlt héten megjelent cikkéből idézem -, hogy az „önkormányzatipozíció-féltés” mozgatja azokat, akik tiltakoznak bizonyos térképek átrajzolása ellen?

– Ez csak konkrétan azokra a szocialista politikusokra vonatkozott, akiket eddig nem zavart a térképátrajzolást megengedő szabályozás, de most, hogy őket sújthatja, már támadják.

– Az sem új szabály, hogy a másodfokú döntés – tehát a megyei főjegyző által kialakított körzethatárok, az általa megrajzolt térkép – ellen jogorvoslatnak helye nincs?

– Egyáltalán nem – és itt van a legsúlyosabb csúsztatás -, a területi választási iroda, vagyis a főjegyző döntése után már négy éve, nyolc éve, tizenkét éve sem lehetett fellebbezni, ez szó szerint ugyanaz a szabály, mint ami eddig is volt. Magam sem gondolom, hogy ez jól van így, hogy nem lenne jobb, ha bírósághoz lehetne fordulni, de álszent dolog ellenzékben ugyanazt támadni, ami a korábbi ciklusokban – különösen, amikor a megyei közgyűlések jelentős részében baloldali többség volt – nagyon is megfelelt.

– Csakhogy amikor először térképet rajzoltak, feltehetően konszenzussal tették, valamennyi párt közreműködésével. Most – a képviselők számának csökkentése miatt – nem a szokásos néhány módosításra fog sor kerülni, hanem a tízezernél nagyobb lélekszámú városokban az egész térképet újra kell rajzolni.

– 1990-ben még nem volt a pártoknak ismeretük későbbi szavazóik területi elhelyezkedéséről, szűz helyzet volt. Akkor még a gerrymanderingnek^* nevezett módszer szóba se kerülhetett. Hat parlamenti és öt önkormányzati választással, valamint egy csomó népszavazással a hátuk mögött azonban már viszonylag pontosan tudják, hol laknak a támogatóik, így most már jóval érzékenyebben érinti őket, ha szétbombáznak egy-egy választókerületet. És igaz, most mintegy százötven településen, ahol tízezernél többen laknak és a huszonhárom fővárosi kerületben vadonatúj választási térképre van szükség, és tényleg nincs úgy jól, hogy a törvény nem szabályozza pontosan, milyen elvek szerint kell a választókerületeket átalakítani. Tényleg röhejes, ezt nyugodtan kijelenthetjük, hogy ma nem összefüggő területeken is ki lehet alakítani választókerületeket. Erre az új törvényi szabályozás is lehetőséget ad, a régi szabályozásnak ezt a hiányosságát valamiért a kormánytöbbség nem tartotta orvoslásra méltónak.

– Hogyan lehetne ezt korlátozni vagy szabályozni?

– Sokkal pontosabb törvényi útmutatásra volna szükség, hogy szűkítse a helyi választási iroda és a területi választási iroda vezetőjének a mozgásterét, aki egyébként nem más, mint a jegyző, illetve másodfokon a főjegyző. Egyebek mellett azt kellene rögzíteni, hogy csak összefüggő területen lehet egyéni választókerületet kialakítani.

– A törvény szerint a körzethatárok korrekciójára a választási években kerül sor, és – ahogy már szó volt róla – ez a jegyzők és főjegyzők dolga. Mennyire garancia ez az elfogulatlanságra?

– Hát… aki már látott belülről önkormányzatot, az tudja, hogy a jegyző csak nagy ritkán megy szembe a helyi politikai többség akaratával.

– Visszatérve a beszélgetésünk elejére, találkozott-e az önkormányzati választásokat érintő változások között pártsemlegesnek mondhatóval?

– Igen, kiejtettek a rendszerből egy teljesen értelmetlen, bonyolult eljárást, a közgyűlések esetében más listára szavaztak a tízezer főnél kisebb és nagyobb településen lakók, és külön számolták a küszöböt, külön osztották ki a mandátumokat. Ez teljesen felesleges, bonyolult elem volt a rendszerben, üdvözlendő, hogy végre kiesett onnan. Ezenkívül az is pozitív változás, hogy az eddig kőbe vésett megyei és a fővárosi képviselői keretlétszámot a törvény dinamikussá teszi: tehát – már ha hatályban marad – választásról választásra világosan meghatározza, hogyan kell változtatni a létszámot a megyei közgyűlésekben, hogy milyen lakossághatárig hány képviselőt kell majd oda beválasztani. Ez jó. És van még egy – legalábbis szerintem – örömteli változás: a választást megelőző napon megszűnik a teljesen életszerűtlen és értelmetlen kampánycsend, amely eddig sem tette tisztábbá a választást, viszont nem is tartotta be senki. Most legalább ez a képmutatás szűkül egy napra.

^* Gerrymanderingnek nevezik a választókerület-manipulációt, a választókerületi határok olyan módon való átrajzolását, hogy az valamelyik – jellemzően már hivatalban lévő – félnek a választásokon előnyt, a másiknak hátrányt jelentsen. Az eljárás Elbridge Gerry (1744-1814) massachusettsi kormányzóról és arról a szalamandra formájú választókerületről kapta a nevét, amelynek törvénybe iktatását 1812-ben ő írta alá.

Rádai Eszter László Róberttel készített interjúja az Élet és Irodalom 2010. augusztus 13-i számában jelent meg.