Trükkös választási szisztémánk arra is képes, hogy érvénytelen szavazást érvényesítsen, de elvben az is előfordulhat, hogy a szavazólapok nem készülnek el a választás napjáig. A struktúra veszélyeit vizsgáló Political Capital-sorozat záró elemzésének szerzője LÁSZLÓ RÓBERT választási szakértő.

Választási rendszerünk égbekiáltó hibáinak mindegyike megoldható lett volna a szisztéma főbb működési mechanizmusainak megtartása mellett – ezt bizonyítottuk a 168 Óra néhány utóbbi számában. Világos, hogy az ajánlószelvények mai, velejéig korrupt rendszere a mindenkori nagy pártok érdekeit szolgálja, s mivel mindig ők rendelkeznek a kétharmados parlamenti többséggel, nem várható el tőlük, hogy változtassanak rajta – hiába tudják, hogy a kaució minden problémát megoldana (Jelöltelhárítás, 168 Óra, 2010. március 11.). A külképviseleti szavazás korszerűsítésének elkaszálása már kevésbé magyarázható politikai számítással. Ott az újdonságtól való rettegés, a zsigeri bizalmatlanság, az informatikai analfabetizmus konzerválta az alkotmányellenes állapotot (Alkotmányellenes kiskapu, 168 Óra, 2010. április 1.). A választókerületi aránytalanság ügyét pedig annak ellenére hanyagolta mindkét nagy párt, hogy felkarolása nyilvánvaló érdekük lett volna (Egyenlőtlen választójogunk, 168 Óra, 2010. március 18.).

Választási rendszerünket ezeken a viszonylag ismert anomáliákon felül jó néhány, következetlenségből, hanyagságból vagy elavultságból adódó ellentmondás is feszíti. Apróságoknak látszhatnak, de szélsőséges esetben akár el is lehetetleníthetik a választási eljárást. Áttekintésük már csak azért is érdekes, mert jól szemléltetik, hogy nem a politikai ellenérdekeltség, hanem egyszerűen a szellemi lustaság eredménye, hogy az egykor még kiemelten korszerűnek számító magyar választási szisztéma sürgős korrekcióra szorul(na).

Itt van például a választásra jogosultak száma. Köztudott, hogy a választás érvényessége – mind az egyéni, mind a listás ágon – attól függ, hogy elmennek-e elegen szavazni. Az első fordulóban50, amásodikban 25 százaléknál magasabb részvételre van szükség az érvényességhez. Ahhoz, hogy ezt kiszámoljuk, két adatra van szükségünk: a szavazáson megjelenő/szavazó választópolgárok, valamint az összes választó számára. Ez utóbbi értéket viszont egyszerűen nem lehet pontosan meghatározni. Mégpedig azért nem, mert azok a választók, akik a lakóhelyüktől távol, de belföldön szeretnének szavazni, igazolást kérhetnek, és amint ezt megkapják, törlik őket a lakóhelyük szerinti névjegyzékből. Az igazolással rendelkezők többsége megjelenik egy másik település szavazókörében, ahol felveszik őket az ottani névjegyzékbe, s már szavazhatnak is. Az igazolással rendelkezők kisebb része viszont mégsem megy el szavazni, és ez azzal a következménnyel jár, hogy a szavazás napján ezek a választók egyetlen névjegyzékben sem szerepelnek. Így viszont a választás érvényességének kiszámításakor figyelembe vett adat (a névjegyzékeken szereplő összes nevek száma) alacsonyabb, mint a választójoggal rendelkező magyar állampolgárok valóságos száma.

Elvileg tehát előfordulhat, hogy olyan esetben is érvényesnek hirdetik ki a választást valamelyik választókerületben, amikor valójában az ehhez szükségesnél kevesebben mentek el szavazni. Sőt, nemcsak elvileg. Mivel nincs róla dokumentáció, már sosem tudjuk meg, de könnyen lehet, hogy ez 1998-ban elő is fordult. Akkor ugyanis volt olyan választókerület (Vásárosnamény), ahol az érvényességi küszöböt mindössze 70-nel haladta meg a szavazáson megjelentek száma, ami azt jelenti, hogy ha volt legalább 141 olyan választópolgár, aki oda kért igazolást, de végül nem ment el szavazni, akkor bizony érvénytelen fordulót minősítettek érvényesnek. Ez persze máshol is előfordulhatott, de az eddigi öt választás során itt múlott a legkevesebben az érvényesség. Mindazonáltal ebből a példából is jól látszik, hogy ez az aprónak tűnő szabályozási pontatlanság indirekt módon a végleges választási eredmény alakulását is befolyásolhatja.

Mondani sem kell, lenne rá több megoldás is. Ezek közül a legjobb az volna, ha a kijelölt szavazókörökben elektronikusan lehetne szavazni, és senki sem kerülne ki a névjegyzékből, hanem mindenki a saját kerületének jelöltjére szavazhatna, akár az ország másik felén is (ha Ulánbátorból szavazhatunk a saját kerületünk jelöltjeire, illene megoldani, hogy ezt a szomszéd településen is megtehessük). Ez a megoldás sem sértené senkinek a politikai érdekeit, annál több együttműködési készséget, bizalmat és szellemi frissességet igényelne.

Még egyszerűbb volna feloldani a jelöltállítási és jogorvoslati határidők összehangolatlanságából következő abszurd ellentmondást, mégsem kezdeményezte soha senki. Első ránézésre száraz és unalmas téma, de ha kicsit közelebb merészkedünk, azt láthatjuk, hogy manapság megtörténhet, hogy a választás napjáig nem készül el a szavazólap. Az MDF példáján idén is megtapasztaltuk, hogy a jogorvoslati folyamat jócskán elhúzódhat, pedig most ki sem merítették a határidőket. Amennyiben a jelölt vagy a lista nyilvántartásba vételével kapcsolatos jogorvoslati eljárásban mind a kérelmet benyújtók, mind pedig az azt elbíráló szervek maximálisan kihasználnák a rendelkezésükre álló határidőket, a szavazás napjáig nem lehetne elkészíteni és a szavazóhelyiségekbe eljuttatni a szavazólapokat. Sőt, valójában még kevesebb idő van a lebonyolításra, hiszen a külképviseleteken a magyarországi voksolást megelőző hetedik-nyolcadik napon kell megtartani a szavazást. Ez pedig azt jelenti, hogy ha nem sikerül a törvényben biztosított 20 helyett 12 nap alatt végigfuttatni a jogorvoslati eljárást, szavazólap híján fennáll a veszélye annak, hogy a választást nem lehet megtartani. Az idén ezt megúsztuk, de tavaly, a ferencvárosi időközi választáson három, külföldön szavazni kívánó honfitársunk hiába ment be a nagykövetségre, hiába szerepelt a nevük a névjegyzéken, az elhúzódott jogorvoslat miatt szavazólap híján nem tudtak voksolni. Ez a példa tökéletes indikátora választási rendszerünk elavultságának. Az ajánlószelvényekkel való visszaélés, a szavazólap elkészítéséhez szükséges procedúra túlbürokratizáltsága, a külképviseleti szavazás problémái együttesen azt eredményezték, hogy három ember nem tudott élni a választójogával, ráadásul úgy, hogy senki sem sértett törvényt.

Van-e megoldás? Nyilván több is. Ha felszámolnánk az ajánlószelvény-rendszert, az például sokat segítene. Az elektronikus külképviseleti szavazással is beljebb lennénk, hiszen akkor nem egy héttel előbb kerülne rá sor. A jogorvoslati határidők lefaragása sem ördögtől való gondolat. Érdekében áll bárkinek az ilyen hibák fenntartása? Nem valószínű, csak miért is foglalkoznának olyan problémákkal, amelyekből politikai haszon nem származik, mégis – kétharmados törvény lévén – meg kéne találni a közös hangot a politikai riválissal.

A sor hosszan folytatható. Az eltörlésre érett, tökéletesen életszerűtlen kampánycsendtől kezdve a választópolgárok adatainak kampánycélra való kiadásáig. A választási rendszer hibáinak jelentős része anélkül is kijavítható, hogy szükség lenne gyökeres átalakításokra, és ez mindenképpen alkotmányos berendezkedésünk érdeme. Kérdés, hogy a következő parlament erőviszonyai között lesz-e fogadókészség az állagmegóvásra. Ha meglesz a Fidesz kétharmados többsége, a párt nem térhet ki egy teljesen új választási rendszer megalkotása elől, és csak remélni lehet, hogy az megoldással szolgál majd ezeknek a gondoknak a legtöbbjére. Ha viszont nem lesz kétharmad, félő, hogy marad az egymásra mutogatás, a tárgyalás- és kompromisszumképtelenség, a rendszer pedig szép lassan összeomlik.

A cikk a 168 Óra április 9-i számában jelent meg.