A kampányfinanszírozási szabályok friss módosítási javaslatai akár jót is tehetnek a választási versengésnek, de a választási rendszer anomáliának egész kis töredékét orvosolnák csak. Az ellenzéki pártokat mindenesetre sikerült komoly dilemma elé állítani.

2013. október 29-én írtuk:

„A törvénynek rendelkeznie kell arról, hogy

• a pártok kincstári kártyán kapják meg a központi kampánytámogatást;
• a pártok az egyéni képviselőjelöltekhez hasonlóan, csak a kincstári kártyán költhessék el az állami kampánytámogatást;
• a pártok az egyéni képviselőjelöltek kampányköltéseire vonatkozó szigorral számoljanak el kampányköltéseikről;
• a pártok, ha a választáson nem szerzik meg a szavazatok legalább egy százalékát, a teljes központi kampánytámogatást legyenek kötelesek visszafizetni (a minimálisan szükséges szavazatarányt az egyéni jelöltek esetében is 1%-ra kell leszállítani).

Csak a törvény javasolt módosításával előzhető meg, hogy a kampánytámogatás reményében induló kamupártokhoz vándoroljon több milliárd forint közpénz.”

A négy évvel később, 2017. október 24-én a parlament honlapjára felkerült törvénymódosító javaslat az utolsó pontot kis különbséggel teljesíti (0,5%-ban határozná meg a visszafizetési kötelezettség határát), a másik háromra nem reagál. Bevezetnék viszont az „objektív felelősséget”: visszafizetési kötelezettség fennállása esetén az érintett párt legfőbb vezető testületének tagjai egyetemlegesen, teljes vagyonukkal tartoznának visszafizetni a támogatás összegét. Miért most? Miért így?

Gulyás Gergely már a 2015. október 15-ei konferenciánkon a kampányfinanszírozás felülvizsgálatát ígérte, de akkor még arra hivatkozva kért türelmet, hogy a ciklusban csak egyszer szeretnének hozzányúlni a választási vonatkozású jogszabályokhoz, ezért megvárnák az Alkotmánybíróság határozatát a „levélszavazás kontra külképviseleti szavazás” ügyében. Ez a határozat 2016. április 19-én megszületett, mi pedig nyílt levélben kértük Gulyást, hogy haladéktalanul kezdjék meg a választási rendszer anomáliának megoldását. Válasz nem érkezett, májusban viszont a 2016. őszi ülésszakra ígérte, hogy megoldják ezeket – a kampányfinanszírozás mellett a levélben szavazók névjegyzékén esetlegesen szereplő elhunytak problémáját nevezte meg. Ismét nem történt semmi.

2017 márciusában összehívtak ugyan egy ötpárti egyeztetést, de a kormánypárt által benyújtott törvényjavaslat szinte kizárólag a levélszavazás egyszerűsítéséről szólt, a halottak kiszűrése nem szerepelt benne. Megjelent viszont a kampánytámogatás visszafizetési kötelezettsége a pártlisták esetében (akkor még 2%-nál húzták volna meg a határt). Mivel az ellenzék ennél átfogóbb választási reformra lett volna csak nyitott, nyilvánvaló volt, hogy ebben a formájában nem megy át a parlamenten a javaslat. Úgy tűnt, a 2014-2018-as ciklusban a Fidesz nem kívánja a választási jogszabályi környezet módosítását.

Valami mégis megváltozott. Kevesebb mint fél évvel a választás előtt szükségét érzik annak, hogy módosítsanak a saját maguk alkotta kampányfinanszírozási rendszeren. A kérdés csak az: miért?

A kamupártburjánzó hatás eddig nem zavarta a Fideszt, sőt, több oka is lehetett arra, hogy ösztönözze azt. A kereskedelmi tévék és rádiók csak ingyenesen fogadhatnak be politikai reklámokat, márpedig ha csak néhány pártnak van országos listája, könnyen lehet, hogy számukra még biztosítottak is volna némi műsoridőt. Ha viszont tucatszám sorakoznak a pártok, nyilvánvaló, hogy nem nyitják meg ezt a lehetőséget. Gyanús volt az is, hogy a vasárnapi boltzárral kapcsolatban rendre olyan formációk akadályozták értelmetlen kérdések benyújtásával a népszavazást, amelyek 2014-ben könnyen jutottak kampánytámogatáshoz.

Elképzelhető, hogy a kormányoldalon ma már azt olvassák ki a belső mérésekből, hogy a kevésbé elkötelezett szavazóik könnyen átszavaznának egy hangzatos nevű kamupártra, azok híján viszont megmaradnának a Fidesznél. Ha így van, érthető, hogy miért „jöttek rá” négy év után, hogy ki kell küszöbölni a bizniszpárt-burjánzás legfőbb ösztönzőjét.

Az sem kizárható, hogy a pártvezetők saját vagyonnal való visszafizetési kötelezettségével az ellenzéki mozgásteret kívánják szűkíteni, de ha így lenne, az még nem indokolná az eredményességi küszöb bevezetését.

Összeségében tehát a javaslat mindkét eleme jót tehet a választási versengésnek, de a választási rendszer anomáliának egész kis töredékét orvosolnák csak. Az ellenzéki pártokat mindenesetre sikerült komoly dilemma elé állítani: milyen alapon mondjanak nemet egy olyan módosítóra, amivel többé-kevésbé maguk is egyetértenek, de ha megszavazzák, az ezer sebből vérző rendszert is legitimálják?

(Fotó: Magyar Nemzet)