A kormánnyal elégedetlen választói tömeg ahhoz a politikai erőhöz vándorol, amelyikről leginkább el tudja képzelni, hogy legyőzi a Fideszt. Hét héttel ezelőtt Veszprémben ez egy baloldali pártok által támogatott független jelöltben, ma a Jobbikban testesült meg. A centrális erőtér politikája ezzel elbukott, mint ahogy az a mítosz is, hogy a Fidesz képes megálljt parancsolni a szélsőjobboldal előretörésének.

Ahogy az alábbi mozgósítási arányokon is látszik, a Fideszt mindkét egyéni kerületben faképnél hagyta a szavazóinak kisebb fele. Alacsonyabb részvételi arány mellett ugyanakkor a Fidesz kihívója mind Veszprémben, mind Tapolcán több szavazót tudott az urnákhoz szólítani, mint amennyien a vonatkozó pártok listájára egy évvel korábban, az általános választáson szavaztak ugyanabban a körzetben.

A mozgósítási arányt úgy számoltuk ki, hogy az időközi választásokon a jelöltekre érvényesen szavazó választópolgárok számát osztottuk el a 2014-es általános választáson a pártok listájára érvényesen szavazó választópolgárok számával (Kész Zoltán voksait az MSZP-DK-Együtt-PM-MLP-listával vetettük össze).

Jobbik: áttörés egyéni szinten, folytatódó középre tartás

A Jobbik sikere jelzi, hogy a választók kritikus tömege nem tartja már szélsőségesnek a pártot: ledőltek azok a tabuk, amelyek főképp a bizonytalan választók jelentős részét tartották távol a Jobbiktól. A mai választási győzelem megerősítette, amit korábban is hangoztattunk: nincs plafonja a párt növekedésének, csak a rivális pártok lehetnének képesek megállítani ezt a folyamatot, de ennek egyelőre nincs jele. Az országgyűlési és az önkormányzati választások után újabb bizonyítékát látjuk annak, hogy sikeres a Jobbik elmúlt másfél évben folytatott, mérséklődést célzó imázskampánya. Mindez megerősíti Vona Gábor párton belül pozícióját: ezek után még határozottabb lépésekkel haladhat a politikai jobbközép irányába. Ez a mozgás leginkább az akkori FIDESZ 1992-től datálható útjához tűnik hasonlatosnak, amikor Orbán Viktor a látványosan gyengülő MDF mögött hagyott politikai űrbe tört be. Vona egyidejűleg várhatóan könnyebben számolhat majd le a párton belüli ellenfeleivel is, akik „elpuhulással” vádolják.

A Jobbik győzelmében szerepet játszott az is, hogy – egyébként a veszprémi helyzethez hasonlóan – egy helyben ismert, a választókerületet „felszántó” jelöltet indított, aki a pártellenes hangulatból is profitálni tudott. (A MSZP is részben ezért hozta Ajkát, a város határain túl azonban már nem volt a jelöltjüknek vonzereje.) A Jobbik támogatottságára ezzel együtt is vissza fog hatni a győzelem, szélesebb körben alakulhat ki az a percepció, hogy a Jobbik képes leváltani a Fideszt, és ezzel a párt megszilárdítja második helyét, vagy akár élre is törhet a közvélemény-kutatásokban.

Fidesz: nincs csodafegyver

Megbukott a centrális erőtér stratégiája: előbb „balról” (kétszer), most pedig jobbról győzték le a Fideszt. A kétpólusú ellenzékét a kormánypárt már nem tudja saját előnyére fordítani. Ráadásul éppen ebben, az alapvetően jobboldali karakterű (2014 áprilisában a fideszes jelölt még csaknem annyi szavazatot kapott, mint baloldali és jobbikos kihívója együttesen), de hárompólusú választókerületben lett volna elvárható, hogy működjön a centrális erőtér stratégiája, de csak tisztes helytállásra futotta a Fidesz erejéből. Országosan vélhetően ennél is rosszabbul áll a kormánypárt.

Az is bebizonyosodott, hogy nincs mozgósítási csodafegyver: sem a Kubatov-listák, sem Orbán Viktor személyes jelenléte nem volt elegendő a választási győzelemhez.

A mai időközi választás megerősítette azt a feltételezést is, hogy a kiépített intézményrendszer tartóssága a pártpolitikai erőviszonyoktól függ – nem pedig fordítva. Hiába próbálta bebetonozni hatalmát a Fidesz a választási rendszerrel vagy a mindenkit függésben tartani akaró központosítással, mindez kártyavárként omolhat össze, ha a támogatottság eltűnik mögüle. Ezzel együtt is valószínű, hogy a választási rendszer átszabásával megint megpróbálkozik majd a Fidesz (Tapolca után a második forduló eltörlése például kérdéses, hogy 2018-ban is előnyös-e számára), de ehhez már szövetségest kell találnia a parlamentben.

A Fidesz eddig semmi jelét nem mutatta annak, hogy képes volna a korrekcióra, és a szoros vereség sem fogja őket erre késztetni. Orbán Viktor várhatóan az adócsökkentés kormányzati csodafegyverében bízva próbálja majd megfordítani a közhangulatot. Közben a felerősödő belső konfliktusokkal, sorozatos kormányzati hibákkal, a „választópolgárok majd a ciklus végére megértik” retorikával, az összeomló média- és értelmiségi háttérrel a harmadik Orbán-kormány sorsa egyre inkább a 2006 utáni baloldali kormány vesszőfutásához fog hasonlítani. A Fidesz ráadásul láthatóan nem tud mit kezdeni a Jobbik-jelenséggel: miután éveken keresztül gyakorlatilag nem támadta ideológiailag jobboldali riválisát, a kampányhajrában azt a stratégiát választotta, ami a baloldalon az elmúlt években már egyértelműen megbukott: a Jobbik stigmatizálását („a Jobbik neonáci párt”). Bár a Fidesz továbbra is azt hangoztatja majd, hogy ő a garancia a szélsőjobb ellen, ez már sem belföldön, sem külföldön nem lesz meggyőző üzenet.

Baloldal: két siker után egy kudarc

Az MSZP számára kitörést jelenthetett volna, ha nem csak „hazai pályán” (mint Újpesten), vagy nem csak egy független jelöltet támogatva (mint Veszprémben) képes legyőzni a Fideszt. Ezt a korábbiaknál egyértelműen nehezebb célját nem sikerült elérnie, váltópárti babérjai ezzel újra alaposan megkérdőjeleződtek. Ez felerősíti majd a baloldalon belüli feszültségeket, és az új politikai szereplők iránti, 2010 óta újra fel-fellángoló igényt.

A baloldali ellenzék számára a veszprémi stratégia kínálhat sikeresebb receptet: távlatilag arra érdemes törekednie, hogy helyben ismert, népszerű jelöltek mögé beállva szívják el (immár a Jobbik elől) a kormánnyal elégedetlen, nem pártos szavazókat.

*Mindkét ábra a 2015. április 12-e esti, 99,13%-os feldolgozottság mellett ismert adatokat jelzi.