A Nemzeti Választási Iroda elnöke a Hír TV-nek nyilatkozott, a 444.hu farkast kiáltott. Azért kár a pánikkeltésért, mert mivel csak félig-meddig megalapozottak a leírtak, az eddigieknél is könnyebb lesz legyinteni a tényleges problémákra. A levélben szavazás intézménye önmagában számos visszaélésre lehetőséget ad, de nem azért, mert a postán kívül a külképviseleteken is le lehet adni a levélcsomagokat.

Kétségtelen, Pálffy Ilona nem fogalmazott a legszerencsésebben, de semmi újdonság nem hangzott el a – tavaly szeptemberi benyújtása óta számtalanszor változott, de 2013. június 10-én végleges formáját elnyert – választási eljárási törvényben foglaltakhoz képest.

A törvény szövegéből és a választási reformfolyamat során keletkezett korábbi írásokból is egyértelmű, hogy senki sem szavazhat mások nevében. Az a külhoni magyar állampolgár, aki levélben kíván szavazni, igényelhet egy levélcsomagot, amelyet szigorú előírások szerint kell visszaküldenie a Nemzeti Választási Irodába vagy eljuttatnia a külképviseletre, ami de facto postaként működik: egy lezárt urnába bedobja a komplett levélcsomagot, benne a nyilatkozatával (ami a választó azonosítására szolgál), illetve a belső borítékba zárt szavazólappal. Ezt az urnát később a Nemzeti Választási Irodába szállítják, és ott bontják fel a borítékokat. Ha a nyilatkozatot rendben találják, összevetik a levélben szavazók névjegyzékével, és csak ha minden adat stimmel, a – még mindig lezárt borítékban lévő – szavazatot bedobják egy urnába (a szavazatokat pedig később, a választás után számolják meg). Ha ezt a feldolgozási folyamatot nem ellenőrizhették volna legalább a nemzetközi megfigyelők, a pártok (és még szerencsésebb esetben a sajtó) képviselői, valóban felmerülhetett volna a gyanú, hogy bekerülhet az urnába olyan szavazat is, amely mögött nincs hús-vér választó. Mivel azonban – az Eötvös Károly Intézet, a Magyar Helsinki Bizottság, a Political Capital Institute, a Társaság a Szabadságjogokért és a Transparency International Magyarország javaslatára – ezek a garanciák beépültek a törvénybe, nincs ok fiktív szavazatok miatt aggódni.

Mindez nem jelenti, hogy ne kellene ádáz, akár törvényellenes harcra számítanunk a levélszavazatokért. Ahogy már számtalanszor leírtuk, „ahol levélszavazás van, ott bizony számolni kell azzal, hogy sokan külső befolyás alatt voksolhatnak”. Ez azonban nem a szabályozás pontatlanságából vagy a beépített kiskapukból, hanem a – világ számos országában alkalmazott – levélszavazás természetéből adódik. Ha a szavazólap napokig az állampolgárok birtokában lehet, akkor törvényi eszközökkel képtelenség elejét venni az „idegenkezűségnek”. Szerencsés esetben csak a szülő, a barát, a szomszéd szól bele, hova is kellene húzni az x-et, a 2014-es magyar választások esetében azonban aktivistahálózatokra is számíthatunk, amelyek tagjai igyekeznek majd jelen lenni a szavazólap kitöltésekor. Azt sem lehet megakadályozni, hogy az akkurátusan kitöltött levélcsomagokat begyűjtsék, és kedvük szerint juttassák őket célba – vagy semmisítsék meg őket, ha tudják, hogy nem baráti szavazatról van szó. Ezek a visszaélési lehetőségek benne vannak a rendszerben, de az, hogy a postán kívül a külképviseleteken is le lehet adni a levélcsomagokat, nem sokat tesz hozzá.

Az is elképzelhető, hogy olyan friss magyar állampolgárokat is rávesznek, hogy igényeljenek levélcsomagot, akiknek eszük ágában nem lenne szavazni, de némi ellenszolgáltatásért hajlandók ezt megtenni. Ez semmiben sem különbözik az itthonról jól ismert szavazatvásárlástól – csak a piac bővült.

(Kép forrása: Marrys Matlala)