A választási eljárási törvény elemzését a legfőbb pozitívummal, egyben a Fidesz legnagyobb pálfordulásával kezdjük. Bár nem az évek óta szajkózott szakmai érvek, hanem a pillanatnyi politikai számítás győzte meg a döntéshozókat, nem lehet eléggé örülni a korábbi választások tisztaságát leginkább mérgező ajánlószelvény-rendszer eltörlésének.

Hogy a cédulavadászatra épülő jelöltállítástól már régen meg kellett volna szabadulni, mindenki tudja. A mindenkori nagy pártoknak azonban kedvezett, egyrészt adatbázis-építő funkciója miatt, másrészt pedig azért, mert így hatékonyan vissza tudtak élni erőfölényükkel. A Fidesz (az MSZP-hez hasonlóan) rendre álszakmai érvekkel védte az egyre több botrányt okozó szisztémát, csak tavaly ősszel kezdett módosulni az álláspontja, amikor a választási rendszer átalakításának irányából egyre világosabban látszott: a Fidesz érdeke az ellenzék elaprózása, tehát a jelöltállítás megkönnyítése.  Vélhetően ezen a ponton izzott legnagyobb hőfokon a tavalyi belső vita, majd a választójogi törvény elfogadása előtti utolsó pillanatban az egy jelölt elindulásához szükséges ajánlószelvény-számot 1500-ról 1000-re vitték le.

Ez kétségkívül könnyebbé tette volna a 2014-es indulási feltételeket, de továbbra is komoly erőfeszítéseket igényelt volna egy kisebb párttól, ha mind a 106 egyéni kerületben önálló jelöltet szeretett volna állítani. Márpedig a Fideszben azóta felmérték, sokkal könnyebben nyerhetik meg az egyéni mandátumokat, ha elszaporítják a potenciális ellenfeleket. Nagy valószínűséggel ennek eredménye, hogy – a benyújtott eljárási törvény részeként a frissen elfogadott választójogi törvényt is módosítva – olyan alacsonyra tették a korábban nehezen megugorható korlátot, hogy jó formán bárki könnyedén átléphet rajta: átlagosan 75 ezer választópolgár közül a jelölteknek mindössze kétszázat kell találni, hogy aláírásukkal támogassák őket.

Azzal a ritka helyzettel állunk szemben, amikor a parciális politikai érdek pozitív demokratikus hozadékkal is jár. Az ellenzék megosztását célzó intézkedések következtében ugyanis – a jelen pillanatban a parlament előtt fekvő javaslat szerint – megszabadulni látszunk az ajánlószelvényektől. A cetliket az ajánlóív válthatja, ami annyival biztosan jobb, hogy sokkal nehezebb velük feketepiacon kereskedni, de az adatvédelmi aggályokat nem oldja meg: továbbra is a pártok kezelik majd a választók adatait. Mivel azonban az ajánlás a korábbiakhoz képest kevésbé lesz értékes „jószág” (országos lefedettséghez korábban 132 ezer kellett, most úgy néz ki, elegendő lesz 21,2 ezer), a már jól ismert visszaélések el fognak tűnni.

A rendszer azonban nincs kész, s amíg csak egyetlen elem is hiányzik a szerkezetből, nem lehet megítélni a végkifejletet. Egy Lázár János által bejelentett, de a törvény szövegében – egyelőre – nem szereplő ötlet szerint milliós nagyságrendű kampányra fordítható összegekkel támogatnák az aspiránsokat, ami kétségkívül magában hordozza a haszonleső önjelöltek elburjánzásának kockázatát.* Ezzel átesnénk a ló másik oldalára: eddig egy új politikai erő csak kínkeservesen vagy nem tiszta eszközökkel törhetett be, a javaslat nem kellő körültekintéssel történő elfogadása esetén pedig lepedőméretűvé is terebélyesedhetnek a szavazólapok.

Megítélésünk szerint nem probléma, ha bővül a kínálat, és a fülkékben nem csak 5-8, hanem akár 10-20 jelölttel is találkozhatnak a választók. Azt viszont mindenképp meg kell akadályozni, hogy a jelöltállítási procedúra pénzvadászattá silányuljon. Márpedig, ha irreálisan nagy összegekhez lehet jutni könnyen teljesíthető indulási feltételekkel, alighanem ez fog történni.

*Ez az összeg nem összekeverendő a korábban a pártok által jelöltenként elkölthető egymillió forinttal; költségvetési támogatás eddig is volt, lásd a régi eljárási törvény 91. §-át.

Fotó: [origo]