Magyarország egyetlen felnőtt állampolgárának választójogát sem korlátozhatja csak azért, mert fogyatékos. VERDES TAMÁS, az ELTE TáTK Szociológiai Doktori Iskola hallgatója, a Társaság a Szabadságjogokért munkatársa szerint egy csapásra meg lehetne szüntetni a méltatlan helyzetet.

Kiket korlátozunk?

A gondnokság alá helyezett állampolgárok választójogáról szóló vita talán sokak számára arról szól, hogy vajon jól döntünk-e akkor, ha a választópolgárok körében értelmi fogyatékos és mentális zavarokkal élő, akár szenvedélybeteg felnőtteknek is helyet adunk. Fontos tisztában lennünk vele: a kérdésnek a választásokat ténylegesen érintő tétjéhez ennek semmi köze. Hatályos alkotmányunk – és a januártól hatályba lépő alaptörvény – nem az értelmi fogyatékos vagy pszichiátriai beteg, hanem a gondnokság alá helyezett felnőttek választójogát érinti.

A két csoport között jelentős a különbség. Ma hazánkban a KSH adatai szerint 50 ezer gondnokság alá helyezett állampolgár él, sokan közülük értelmi fogyatékos és pszichiátriai beteg. Az értelmi fogyatékos és/vagy pszichiátriai betegségekkel élő személyek száma ennél nagyságrendekkel nagyobb. A 2001. évi népszámlálás szerint hazánkban 40 ezer felnőtt értelmi fogyatékos él. E csoport harmadáról biztosan tudjuk, hogy intakt cselekvőképességgel, egyszersmind választójoggal bír, ahogyan szavazhat a pszichiátriai betegséggel diagnosztizált vagy kezelt – és több százezer főre becsült – népesség legnagyobb része is.

Tény tehát, hogy hazánkban az értelmi fogyatékos, pszichiátriai beteg, demens, szenvedélybeteg állampolgárok többsége rendelkezik választójoggal. Csak és kizárólag azok a fogyatékos állampolgárok veszítik el választójogukat, akikről a bíróság úgy dönt, hogy magánjogi ügyeikben – például azért, mert hiszékenységük miatt ingatlancsalás áldozatai lehetnek – védelemre van szükségük. És persze azok, akiket azért helyeznek gondnokság alá, mert a család már nem tud gondoskodni róluk, és szociális otthonba kívánja kényszeríteni őket.

Miért korlátozunk?

Ha létezik az értelmi fogyatékossággal, mentális zavarokkal, szenvedélybetegséggel és időskori demenciával küzdő, egyszersmind választójoggal bíró állampolgárok milliós (!) tömege – sőt, biztosan tudjuk, hogy a legsúlyosabb fokban értelmi fogyatékos emberek között is nagy számban akadnak választásra jogosultak –, joggal tehetjük fel a kérdést: miért létezik egyáltalán ilyen korlátozás? A számok ismeretében nem állíthatjuk, hogy a választási rendszer integritásának védelmében volna rá szükség, ahogyan értelmetlen lenne azzal is riogatni, hogy a korlátozás feloldása után értelmi fogyatékosok, pszichiátriai betegek jelennének meg a szavazófülkékben – hiszen legtöbbjük már ma is aktív választó. Miért akkor a korlátozás?

Székely László, az ELTE jogprofesszora, az új polgári törvénykönyv előkészítését koordináló miniszteri biztos szerint „szinte véletlenszerű az, hogy a magyar jogban a gondnokság alá helyezés ténye automatikusan a választójog gyakorlásának a lehetőségét meghiúsítja”. A korlátozásnak ugyanis nem racionális indoka, hanem tradíciója van: a formálódó demokratikus rendszerek hagyományosan korlátozták a gondnokoltak választójogát, ahogyan egykor a vagyontalanok vagy a nők választójogát sem ismerték el. A korlátozás a demokratikus rendszerek fejlődésének korai stációjából itt maradt, funkció nélküli jogi csökevény.

A legegyszerűbb megoldás

Az Emberi Jogok Európai Bíróságának a K.A. kontra Magyarország-ügyben hozott ítélete egyértelművé tette, hogy az általános korlátozás nem fenntartható. A módosítási kényszer az új alaptörvényben felemás megoldáshoz vezetett: a jövőben a bíróságok minden gondnokolt esetében egyéni mérlegelés tárgyává tehetnék a jogfosztást. Ez a megoldás tovább szűkítené a szavazati jogból kirekesztett fogyatékos emberek körét, de továbbra is azt jelentené, hogy valakit csak azért rekeszthetnek ki a választók közösségéből, mert fogyatékos. Az ENSZ Spanyolországnak címzett bírálatában a közelmúltban egyértelművé tette: egyetlen ember választójoga sem korlátozható fogyatékosságára hivatkozva, még akkor sem, ha erről bírósági döntés született.

Röviden: a jogfosztást nem kozmetikázni, hanem megszüntetni kell. Ha Magyarország ezt nem veszi tudomásul, újabb elmarasztalásoknak teszi ki magát, miközben gondnokság alá helyezett állampolgárok kártérítést és jogorvoslatot követelhetnek Strasbourgban; biztos, hogy a bíróság nekik ad majd igazat.

A legegyszerűbb megoldás ebben az esetben a legjobb is, ez pedig a korlátozás teljes megszüntetése. Egyetlen jogszabályban sem szabad megemlíteni – vagyis megengedni –  annak a lehetőségét, hogy a gondnokság alá helyezett vagy fogyatékos személyek választójoga korlátozható. Pontosan úgy, ahogyan ez más csoportok – például a nők vagy a szegények – esetében sem lehetséges.

A racionális választó és az értelmi fogyatékos szavazó

Uitz Renáta szerint a korlátozás eltörlésétől azért zárkózunk el, mert ha nem így tennénk, elismernénk, hogy a szavazás nem tisztán racionális aktus, ezzel pedig lemondanánk egy olyan hiedelemről, amely a demokratikus rendszerek egyik legfontosabb premisszája. Valójában nem kellene lemondanunk róla: a racionális választó eszméje összebékíthető az értelmi fogyatékos állampolgárok szavazati jogát védelmező érvekkel. A racionális választó egy ideáltípus: mérlegelő, megfontoló, érdekeit latba vető, másokkal közösen gondolkodó, vitatkozó, kritikus polgár, aki elvárásokat támaszt az állammal szemben, kötelességeit pedig teljesíti. Ha elismerjük, hogy a fogyatékos állampolgárok e társadalmak kisebbségi csoportosulásait alkotják, akkor nem arra kell törekednünk, hogy kiemeljük őket a választók köréből, hanem arra, hogy megadjuk számukra a lehetőséget, hogy a lehető legjobb döntéseket hozzák, és a leginkább racionálisan viselkedjenek, válasszanak.

Camilla Jorgensen dán értelmi fogyatékos választópolgár, beszélgetőpartnerét megszégyenítő gördülékenységgel érvel – egy számára idegen nyelven – angolul a fogyatékos emberek választójogának elismerésért. Az ő példája jól szemlélteti, hogy ha az értelmi fogyatékos állampolgárok magas színvonalú oktatást kapnak, ha a politikai pártok elmagyarázzák nekik, hogy milyen megoldást kínálnak életproblémáikra, ha másokkal közösen gondolkodnak, akkor legtöbbjük – mint bárki más – racionális, megfontolt döntéseket képes hozni.

A legsúlyosabb fokban fogyatékos emberek és az intézetekben élők választójoga

Mindez persze nem változtat a tényen: vannak állampolgárok, akik olyan súlyos fokú fogyatékossággal élnek, hogy bármilyen jó minőségű rehabilitáció sem teszi képessé őket akár csak arra, hogy megértsék a szavazás jelentőségét. Úgy vélem, hogy az ő választójogukat éppen úgy értelmetlen volna korlátozni, mint a nem szavazó választókét. A legsúlyosabb fokban fogyatékos emberek legtöbbje ugyanis nem szavaz. Választójoguk korlátozásának egyetlen alapja lehet: ha feltételezzük, hogy családjuk vagy gondviselőjük visszaél a kiszolgáltatott családtag szavazatával. Mások feltételezett jogsértő magatartása azonban aligha szolgálhat indokul az áldozatok jogfosztására. Ugyanez a helyzet a felszámolásra váró tömegotthonokban élő emberek választójoga kapcsán.

A jogalkotó egyelőre ragaszkodni látszik az ENSZ által bírált korlátozás fenntartásához és kozmetikázásához, annak ellenére is, hogy a Fidesz EP-képviselője „méltatlannak”, a miniszteri biztos „meglehetősen furcsának” és „kissé visszatetszőnek” minősítette azt. Kósa Ádám két képviselőtársával közösen a napokban nyújtott be nyilatkozatot az Európai Parlamentnek azért, hogy a fogyatékos személyek választójogát semmilyen módon ne lehessen korlátozni.