Featured
A választások közeledte és a Közös Ország Mozgalom választási reformot célzó kezdeményezése szolgáltatja az apropót, hogy az ellenzéki pártok közzé tegyék választásirendszer-koncepciójukat. A Momentum tegnap nyilvánosságra hozott, részletekbe menő választásireform-javaslatát értékeljük elsőként, amely legalább annyi kérdést generál, mint amennyire választ ad.
A Political Capital és a Transparency International Magyarország kiszámolta a 2014-es parlamenti választási kampány során a kormány és pártjai, valamint az ellenzéki erők sokmilliárdos plakátköltéseit. Megállapításaink szerint, listaárakon számolva, a Fidesz-KDNP több mint 2 milliárd forint értékű óriásplakát-hirdetést vett igénybe, amiből 430 millió forintot a kormány hirdetései tettek ki, közel 500 milliót pedig a CÖF-reklámok. Ugyanezen árazással kalkulálva a Jobbik 664 millió forint, a baloldali „kormányváltók” szövetsége 519 millió forint, az LMP pedig 317 millió forint erejéig részesedett az óriásplakát-hirdetésekből. A kormánypártok törvényben teszik kötelezővé a plakátpiacon a listaárakat, holott az elmúlt években a …
A kormány szerint 8,6 milliárd forintba került a kvótaellenes népszavazással kapcsolatos lakossági tájékoztatás. Ezzel szemben a kormánypártok 2014-es, a népszavazási kampánnyal nagyjából azonos nagyságrendű parlamenti választási kampánya, saját bevallásuk alapján, mindössze 984 millió forintot kóstált. Kérdés, hogy a kormány mikor mondott igazat: 2014-ben vagy 2016-ban?