Megállt a részvétel esése, masszív többségben az EU-pártiak, folytatódik a nagykoalíciós működés, de nő az euroszkeptikusok súlya, és ezzel az orosz befolyás is. 

1. Nincs itt a világvége – megmarad az Unió 

Bár erősödött az integrációval szembeni bizalmatlanság, és ennek bázisán nagyobb teret nyernek az EU-ellenes erők, az Eurobarometer-kutatások szerint az Unió állampolgárainak többsége továbbra is elkötelezett az EU alapértékei (béke, szabadság, demokrácia, emberi jogok) mellett. Nagy-Britannia állampolgárain kívül csak a ciprusiak mondanának egyértelműen igent a kilépésre. A szélsőségek erősödése fontos jelzés, ugyanakkor túlértékelni sem szabad annak mértékét: az Európa iránt elkötelezett „mainstream” továbbra is erős maradt. Ha ugyanis felerősödik az EP-n belül a válságtudat és az apokaliptikus hangulat, az éppen az ezekre építő szélsőségeket erősíti majd tovább, és így az „Európa összeomlik” jóslat könnyedén önbeteljesítővé válhat.

A heterogén EU-ellenes-euroszkeptikus kínálat miatt egyelőre bizonytalan, hány ilyen frakció alakulhat. Az érték- és érdekkülönbségek ellenére a korábbi szélsőjobboldali képviselőcsoportoknál a mostani folyamatok szervezettebbnek és tudatosabbnak tűnnek, így hosszabb életűek lehetnek a frakciók is. A szélsőjobboldal, miközben a globalizációval és az EU-val hadakozik, látványosan egyre „páneurópaibbá” válik – bár Kelet-Európa pártjai nemigen szerepelnek az együttműködésbe bevonni kívánt erők között, az európai szintű együttműködés szándéka, legalábbis Nyugaton, erősebb, mint korábban. Mivel azonban a feltételek nehezek (a frakcióalapításhoz legalább 7 tagállam 25 képviselőjének kell egyezségre jutnia), közel sem biztos, hogy mind Nigel Farage, mind Marine Le Pen képes lesz a frakcióalakításra.

EU-szkeptikus pártok az Európai Parlamentben

A David Cameron fémjelezte ECR (Európai Konzervatívok és Reformerek) bizonyosan újraalakul, de a Farage vezette EFD-nek (Európai Szabadság és Demokrácia) már valamivel bizonytalanabb a sorsa, a Le Pen által összetrombitálni kívánt új EAF (Európai Szabadság Szövetség) sikere elsősorban azon múlik, hogy a potenciális partnerek nem az EFD-et választják-e.

A legtöbb formáció vélhetően ugyanis inkább a mérsékeltebb képviselőcsoportok felé gravitál – így akit a Cameron-féle ECR befogad, örömmel otthonra találhat ott. A következő opcióként a legtöbb formáció számára inkább az EFD merül fel, és csak ez után jöhet szóba Le Pen kisegítése. Az EAF mellett a UKIP vezette EFD is a frakció megtartásáért fog küzdeni, hiszen a csoport jelenleg csak öt eltérő országhoz kötődő tagra támaszkodhat: a szélsőjobboldalról a Dán Néppártra, a Finn Pártra és a litván Rend és Igazság Pártra, továbbá a keresztény-fundamentalista, protestáns holland Reformált Politikai Pártra, a függetlenségpárti brit UKIP mellett.

Ezt az alapszabályt árnyalhatja némileg az olyan szereplők látszólagos elkötelezettsége Le Pen iránt (például az olasz Északi Liga és a belga Flamand Érdek), akik eddig Farage frakciójában ültek. A Le Pen vezetésével készülődő EAF-frakció sorsa egyelőre kétségessé vált, mivel a Szlovák Nemzeti Párt kiesésével csak hat országból rendelkezik biztosnak tekinthető tagokkal. A baloldali euroszkeptikus formáció (GUE / NGL) újraalakulása azonban már bizonyos.

A már említett pártokon kívül 9, csoportokon kívüli régi-új euroszkeptikus formáció jöhet szóba a frakcióalakítás szempontjából, ezek egy része azonban inkább konzervatív vagy baloldali, kevésbé szélsőjobboldali, míg mások még Le Pen számára is túl rasszistának bizonyultak. Utóbbi „páriák csoportjába” tartozik a görög Arany Hajnal, a magyar Jobbik, a német NPD. Következésképpen a „szabad vegyértékkel” rendelkező euroszkeptikus pártok többsége, köztük a legnagyobb parlamenti súllyal rendelkező euró-ellenes Alternatíva Németország és az olasz baloldali populista Öt Csillag Mozgalom, elsősorban a politikai centrumhoz közelebb álló ECR-hez vagy az EFD-hez igyekezhet csatlakozni. Az EAF és az EFD a „páriákon” kívül legnagyobb valószínűséggel a nacionalista lengyel Új Jobboldal Kongresszussal (KNP) vagy a migrációt és multikulturalizmust ellenző Független Görögökkel (Anexartitoi Ellines) számolhat.

A körülbelül 27%-os EU-ellenes-euroszkeptikus blokk ijesztően nagynak tűnhet – de ha megfordítjuk, az EP mandátumainak 73 százalékát továbbra is dominánsan EU-barát erők adják: a néppártiak, a szociáldemokraták, a liberálisok és a zöldek.

2. Oroszország egyre közelebb van

Bár egyelőre nem világos, hány frakciót alkotnak majd az EU-val többé vagy kevésbé kritikus pártok, mivel orosz elkötelezettségüket sokszor nyíltan vállalják (például a nemrég Moszkvába látogató Le Pen), nyílt titok, hogy az EP-választáson szerzett nagyobb mandátumarányuk Oroszország európai befolyását mindenképp erősíti. Az orosz világhatalmi és regionális ügyek mellett ezek a pártok feltűnően elszántan védelmezik az Oroszország számára kulcsfontosságú energetikai-ipari érdekeket is. A szélsőséges pártok megerősödése nehezíteni fogja továbbá az ukrán krízis megoldására irányuló európai törekvéseket. Az EAF, a GUE-NGL és az EFD vonzáskörzetébe tartozó pártok szavaztak például az Európai Parlamentben az Oroszországot a krími agresszió miatt elítélő határozat ellen.

Lásd Az Orosz Kapcsolat című korábbi elemzésünket: http://www.politicalcapital.hu/wp-content/uploads/pc_elemzes_20140410_az_orosz_kapcsolat.pdf

3. Európa „átpolitizálódott” – Megállt a  részvétel esése

1979 óta először fordult elő, hogy a részvételi arány nem múlta alul az öt évvel korábbit. Ha csak minimális mértékben is (43%-ról 43,11%-ra), de arányaiban többen mentek el szavazni, mint 2009-ben. A részvétel minimális emelkedése leginkább annak köszönhető, hogy szemben az általános közhellyel, mely szerint az EP-választás soha nem Európáról szól, a mostani kampányban markánsan megjelent az Európa-vita.

Nem egyértelmű egyelőre, hogy ki profitálhat a magasabb részvételből. Kedvezőtlen jel, hogy ahol nőtt a részvétel (Franciaország, Nagy-Britannia), ott feltűnően jól szerepeltek az Európa-ellenes erők. Ha az EU-államok teljes mintáját nézzük, akkor hasonlóan 2009-hez, a mostani választásra is igaz, hogy nincs erős összefüggés a választási részvétel és az EU iránti bizalom között. Nem számítva azokat a tagállamokat, ahol a részvétel kötelező (BE, CY, EL, LU), valamint a kiugróan magas részvételt produkáló Máltát, 0,3-es negatív korreláció mérhető a részvételi arány és az EU-val szemben inkább bizalmat tápláló választók között. Tehát az EU iránti erősebb bizalom inkább alacsonyabb részvétellel jár együtt – bár az összefüggés nem erős. Ennek alapján úgy tűnik, hogy önmagában a részvételtől kár az EU legitimitásának megerősödését várni.

4. Az vezethet demokratikus deficithez, ha nem az EPP csúcsjelöltjét választják meg EB-elnöknek

Bár többen is világossá tették, hogy nem feltétlenül a pártcsaládok csúcsjelöltjei közül kerül ki az Európai Bizottság következő elnöke, az első ízben megszemélyesített vitát, és ezzel az egész EP-t utólag hiteltelenítené, ha – többek között Orbán Viktor és David Cameron óhajának megfelelően – egy hatodik jelölt ülne be az EB elnöki székébe. Az EU-nak gyakran felrótt „demokratikus deficit” vádnak ez minden korábbinál erősebb táptalajt adhat, és a jövőben várható előremutató intézkedésekkel kapcsolatban is szkepszist szülhet. Ráadásul feltüzelheti az Európa-ellenes hangokat, akik joggal mondhatják majd, hogy az EU csak a „bolondját járatta” a választókkal, amikor elhitette velük, hogy a csúcsjelöltek közül kerül ki a Bizottság új vezetője.

5. A jövőben Európában a nagykoalíciós működés dominálhat.

Bár a pártcsaládok képviselői élesen bírálták egymást a kampány során, az Európai Parlamentben várhatóan továbbra is – sőt, az eddigieknél is inkább – a nagykoalíciós (főleg néppárti-szociáldemokrata-liberális) logika dominálhat. A szocialista, a liberális és a zöld frakció együttesen is távol van a többségtől, és a Néppárt sem tud a szocialisták nélkül tartós, kormányzóképes többséget kialakítani. Az EU-szkeptikus formációk növekvő súlya miatt pedig az Európa-barát frakciók a korábbiaknál is nagyobb mértékben egymásra utaltak.

Az EP-választások magyarországi vonatkozású elemzése itt elérhető.