Novemberben folytatódott a pártválasztásukban bizonytalanok arányának csökkenése, a kormány- és az ellenzéki pártok közötti távolság pedig kis mértékben növekedett. A balközép ellenzéki pártoknak további egymillió szavazót kellene megszólítaniuk a szűk parlamenti többséghez.

Novemberben megállt a kormánypárt támogatottságának egy éve tartó fokozatos erősödése. A választókorúak átlagosan 30 százaléka voksolna most a Fideszre, ami megegyezik a 2011 nyarán tapasztalt értékkel, és másfélszerese a 2012 júliusában mért 20 százalékos mélypontnak. A kormánypártok tehát 15 hónap alatt mintegy 800 ezer szimpatizánst tudtak visszahódítani.

Az ellenzéki pártok ezzel szemben nem tudnak hasonlóan trendszerű javulást felmutatni. A legerősebb ellenzéki párt, az MSZP támogatottsága immár két éve átlagosan 12-15 százalék között mozog. A novemberi mérések 12-16 százalék közé teszik a párt szavazótáborát. A Jobbik bázisa 8 százalék körül alakul. A Medián 10, az Ipsos, a Századvég és a Tárki viszont csak 7 százalékra méri a pártot. Utóbbi intézeteknél azonban a pártválasztásukban bizonytalanok aránya magasabb. Novemberre minimálisra csökkent az Együtt-PM és a Demokratikus Koalíció közötti támogatottságbeli különbség. Előbbire a választópolgároknak átlagosan 4, utóbbira 3 százaléka adná a voksát. Az LMP bázisa pedig fél éve a 2 százalékos szinten stagnál.

A baloldali összefogás együttes támogatottsága (MSZP + Együtt-PM) novemberben 19 százalékos volt. A DK szavazóival együtt is csupán 22 százalék szavazna ezekre a pártokra, ami 8 százalékponttal kevesebb, mint a Fidesz mostani bázisa. November folyamán, ha kevéssel is, de a három baloldali párt távolabb került a kormánypártoktól. Az ellenzéki esélyeket tovább rontja, hogy szimpatizánsaik a jobboldaliaknál jellemzően kevésbé aktívak.

Mandátumkalkuláció

Mandátumkalkulátorunkon most is lefuttatjuk a négy intézet biztos szavazó pártválasztókra vonatkozó adatainak átlagát (továbbra is 50%-os részvétellel számolunk):

A múlt hónaphoz képest a Fidesz 0,3 százalékpontot gyengült, a DK pedig ugyanilyen minimális mértékben erősödött. Az MSZP viszont 1,7, az Együtt-PM pedig 0,7 százalékponttal esett vissza. Ez mandátumszámban is érezteti a hatását: ilyen erőviszonyok mellett a múlt havi végeredményhez képest a Fidesznek néggyel több mandátum juthat, míg az MSZP-nek öttel, az Együtt-PM-nek eggyel kevesebb. A Jobbik 1,7 százalékpontos erősödése két többletmandátumhoz elegendő.

A biztosan szavazó pártválasztók alapján készített mandátumkalkuláció azonban csak mérsékelten releváns, bár sokan még mindig csak ezekből az értékekből vonják le következtetéseiket. Ahogy azt már korábbi közvélemény-analíziseinkben is kifejtettük, a bizonytalan és a rejtőzködő szavazók vélhetően magas aránya miatt arra érdemes választ keresnünk, hogy egymillió aktivizálódó választó közül hányat kellene bevonzania az együttműködésre többé-kevésbé hajlandó ellenzéki pártoknak ahhoz, hogy parlamenti többséget szerezzenek.

A modellszámítás azzal a feltételezéssel is él, hogy a Jobbik és az LMP támogatottsága (a szavazatszámok tekintetében) nem változik. Ha tehát ötmillióra húzzuk fel a részvételt, akkor a Jobbik 540 ezer szavazója 10,8%-ot jelent, az LMP 120 ezer támogatója pedig 2,4%-ot.

A Fidesz bő kétmilliós tábora ebben a modellben 40,4%-ot tesz ki, az egymillió új szavazót pedig az MSZP, az Együtt 2014-PM és a DK között osztjuk el, körülbelül az eredeti támogatottsági arányoknak megfelelően:

A balközép ellenzéknek tehát ebben az esetben 88 mandátum jut. Annak, hogy az ellenzéki erőknek 5,5 százalékpontos listás előnye ellenére sincs több mandátuma, mint a Fidesznek, egyik oka, hogy a DK-ra egyéniben leadott voksok megakadályozhatják az MSZP vagy az E14-PM jelöltjeinek győzelmét. Annak érdekében, hogy ezt a hatást a modellszámítás során kiküszöböljük, a DK szavazatait átcsoportosítjuk az MSZP-hez (ami praktikusan egy MSZP-DK-listát és közös jelölteket feltételez, de nagyjából ugyanez történik akkor is, ha a DK visszalépteti jelöltjeinek többségét, és támogatói átszavaznak az MSZP jelöltjeire):

Ebben az esetben már 102 mandátummal a balközép ellenzék szerez többséget, de még nem számoltunk a külhoni voksokkal. Továbbra is az ellenzék szempontjából a legrosszabb forgatókönyvvel érdemes kalkulálni, ezért azt a fiktív esetet vonjuk be a modellbe, amikor 400 ezer voks érkezik a határokon túlról, és azok 100%-a a Fideszt gazdagítja. Ebben az esetben így módosul a végeredmény:

Három mandátumot nyer ezzel a Fidesz, ebből kettőt az MSZP, egyet a Jobbik kárára. A balközép ellenzéknek tehát 100 mandátuma van ebben a helyzetben, ami éppen hogy elegendő a parlamenti többséghez. Ha csak egy tized százalékponttal lejjebb vennénk az MSZP támogatottságát, a Fideszét pedig ugyanennyivel feljebb, máris elvész az ellenzéki többség. Természetesen ezek hibahatáron belüli mozgások, tehát egyáltalán nem biztos, hogy pontosan ezeknél az értékeknél húzódik a határ, a nagyságrend azonban bizonyosan stimmel.

A múlt hónapban azt láttuk, hogy ha belföldön a Fidesznek 41,5 százaléka van, az ellenzéki erőknek pedig 46,7, akkor 400 ezer külhoni Fidesz-voks mellett még az ellenzéknek van többsége. A novemberi adatokból pedig (a Jobbik és az LMP erősödésének köszönhetően) azt látjuk, hogy 40,4%-os Fidesz mellett a balközép ellenzéknek 45,9%-ra van szüksége a szűk parlamenti többséghez (ugyanúgy 400 ezer külhoni Fidesz-voks mellett).

A novemberi kutatások átlaga szerint a három balközép ellenzéki erőnek 1,3 millió szavazója van, és ahhoz, hogy gyenge parlamenti többséget szerezzen, további 1 milliót kellene begyűjtenie, miközben a Fidesz támogatottsága változatlan marad. Mindez csak a vázolt megkötések mellet igaz (bármelyik faktor lazítása, más pártok erősítése, az elvesző szavazatok arányának módosítása hatással lehet a végeredményre), sőt, az is kell hozzá, hogy a választók kövessék a – még bizonyára nem végleges – ellenzéki megállapodásokat, és átszavazzanak egymás jelöltjeire.

A mandátumkalkulátor, a részletes módszertani leírással együtt itt elérhető.