Választási tévhitek
Számos tévhit terjedt el az új választási rendszer részletei kapcsán, a Political Capital elemzői ezek rendbetételére tesznek kísérletet. A HVG 2013. október 19-ei számában megjelent cikk szerkesztetlen változata.
A Fidesz kétharmados újrázása borítékolható – a jelenlegi közvélemény-kutatási adatok alapján ez az általános vélekedés. A biztosan szavazó pártválasztók körében mért óriási Fidesz-előny persze ezt eredményezné, de ha bevonjuk a képbe a 700–900 ezer főnyi aktív bizonytalant is, máris minden forgatókönyv esélyessé válik. Kétségtelen, az együttműködésre többé-kevésbé hajlandó ellenzéki pártoknak a jelenlegi kutatásokban látható 1,3–1,5 milliós táborukon felül közel egymillió újabb szavazót kellene az urnákhoz vinniük a szűk parlamenti többséghez. Ám ha csak egy-két százezerrel maradnak el tőle, még az is előfordulhat, hogy – a Jobbik mandátumai miatt – sem a Fidesz–KDNP, sem a balközép ellenzék nem kap többséget.
A bizonytalanságot növeli, hogy még nem látható, mennyire zavarnak majd be a végeredménybe az új kampányfinanszírozási törvénytől vérszemet kapó pszeudopártok. A minden képviselő-jelöltnek kincstári kártyán kiutalandó egymillió forintról bár tételesen el kell majd számolni, a pártlisták – egyéni jelöltjeik számától függően – 149,25-597 millió forint közötti, készpénzben felvehető költségvetési támogatására már nem vonatkozik a szigor. A könnyen hozzáférhető támogatás így kihozhatja az élelmesebbjéből az opportunistát. A könnyített jelöltállítási feltételeknek köszönhetően 13500 aláírás elegendő a listaállításhoz, 53 ezerrel pedig az összes egyéni kerület lefedhető (korábban ugyanehhez 132 ezer ajánlószelvény kellett). A politikai babérokra nem törő pártnak tehát az aláírásgyűjtés után nincs is más dolga, mint felvenni a több százmilliós kampánytámogatást, majd számlát szerezni fiktív költéseiről. Gyakori félreértés, hogy ezt azért nem tehetik meg, mert ha nem gyűjtik be a szavazatok legalább két százalékát, akkor a teljes támogatást vissza kell fizetniük – valójában ez a megkötés csak a jóval kisebb összegekkel dotált egyéni jelöltekre vonatkozik, a pártlistákra nem. A kampányköltségek „átláthatóvá tételét” ígérő új törvény tehát nem ér többet egy pocsolyába öntött pohár tiszta víznél.
Az Alkotmánybíróság (AB) az előzetes regisztráció elmeszelésével egyidejűleg alaptörvény-ellenesnek minősítette a politikai reklámok kereskedelmi rádiókból és tévékből való kitiltását. Válaszul kiötlői márciusban az Alaptörvényben rögzítették, az eljárási törvényben pedig új életre keltették a megsemmisített passzusokat, majd az Európai Bizottság nyomására végül mégis meghátrálásra kényszerültek. A Fidesz így is elérheti eredeti célját (ti. a kizárólag ezeken a csatornákon tájékozódó, apolitikus választók nehéz elérését az ellenfelek számára): mivel a szolgáltató nem kérhet pénzt a politikai reklám elhelyezéséért, és nem is válogathat a politikai szereplők között, a legtöbb csatorna valószínűleg maga utasítja majd el, hogy drága reklámidejét pártok tucatjai vegyék ingyen igénybe.
Az új választási rendszer legfőbb újításával, a külhoni magyar állampolgárok választójogával és szavazatuk súlyával kapcsolatban is két szélsőségbe hajlanak az álláspontok. Vagy eleve lefutottnak tekintik a jövő évi választásokat a határon túlról érkező voksok miatt, vagy pusztán szimbolikusnak nevezik a kizárólag pártlistára való szavazás lehetőségét, mondván, a választás alapvetően az egyéni kerületekben dől el. A valóság valahol középen húzódik: a határon túli voksok csak kivételes esetben dönthetik el a választást.
60 százalékos magyarországi részvétel mellett körülbelül 5 millió belföldi szavazatra, az erőviszonyoktól függően 2-3 millió töredékszavazatra, és néhány százezer külhoni voksra számíthatunk. Ha tehát kiugróan nagy számban – akár a 700-800 ezret is elérve – érkeznének szavazatok a határon túlról, akkor is alig tennék ki a listás ágon hasznosuló voksok egytizedét, de reálisabb 300-600 ezer közötti külhoni vokssal kalkulálni. Az elmúlt években napvilágot látott erdélyi-partiumi, vajdasági és kárpátaljai felmérésekből legfeljebb azt az óvatos következtetést vonhatjuk le, hogy a külhoni magyaroknak csak kisebbsége érdeklődik egyáltalán az anyaország parlamenti választása iránt, de az ő körükben elsöprő a Fidesz támogatottsága. Ezek a határon túlról érkező voksok kiegyenlített itthoni erőviszonyok mellett értékelődhetnek fel: ahhoz, hogy a kormánypártoknak 3 plusz mandátumot fialjanak – rengeteg más tényező függvényében –, 250-350 ezer is kellhet. Az ötödik plusz mandátumhoz pedig már 600 ezer külhoni Fidesz-voks is kevés lehet. Bár nem valószínű, egyáltalán nem kizárt, hogy valamely belátható időn belül tartandó választáson olyan helyzet áll elő, hogy ezek a mandátumok fordítják át az itthoni eredmények alapján szűk baloldali többséget.
A magyarországiakkal ellentétben a külhoni állampolgárok választáson való részvétele előzetes regisztrációhoz kötött. A Nemzeti Választási Iroda (NVI) augusztus 1. és október 6. között mindössze 23876 feliratkozási kérelmet iktatott. A november 1-jével induló online regisztrációs lehetőség, később pedig a heves kampány bizonyosan felpörgeti majd a feliratkozási ütemet, de egyelőre csak találgatni lehet, mekkora értéknél áll meg a számláló. Az sem mindegy, hogy már március végén lezárul-e a regisztrációs időszak (egy esetleges kora áprilisi választás esetén), vagy elhúzódhat egészen május 10-éig (egy az EP-választással egybeeső május 25-ei választás esetén).
Bár sokan számítanak rá, nem lesz információnk arról, mely országból hányan és hogyan szavaztak. Csak összesített adatokat fogunk tudni a levélben leadott voksokról, de a származási országokról nem készül nyilvántartás. Az NVI honlapján a regisztrációt illetően most is csak az értesítési címek szerinti bontást láthatjuk, a kizárólag elektronikus elérhetőséget megadók aránya pedig meghaladja a 25 százalékot.
A választási csalások kapcsán a legszélesebbre tárt kapukat sikerült bezárni, de maradtak jelentős kockázatok. Négy civil szervezettel együttműködésben a Political Capital kezdeményezésére került be az eljárási törvénybe, hogy a levélszavazatok ellenőrzésekor ne csak a Nemzeti Választási Iroda munkatársai lehessenek jelen, hanem a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) tagjai – pártdelegáltjai –, a nemzetközi megfigyelők és a média munkatársai is. A levélben szavazók névjegyzékének – a magyarországival azonos – teljes nyilvánosságát azonban nem sikerült elérni, bár a bizottság tagjai felhatalmazást kaptak annak ellenőrzésére. A levélben szavazás (amivel csak a magyarországi lakcímmel nem rendelkezők élhetnek) természetéből adódóan magában hordozza a csalás lehetőségét. Ha ugyanis a szavazólap napokig a választópolgár birtokában lehet, az bevonzza a rokont, a szomszédot, a pártaktivistát, akik mind feljogosítva érezhetik magukat, hogy beleszóljanak az iksz sorsába. Továbbá nincs az a jogszabály, amely képes lenne megakadályozni, hogy bármely párt segítői begyűjtsék a választóktól a levélcsomagot, majd maguk döntsék el, melyiket juttatják el a budapesti választási központba, és melyiket nem.
Voksukat áruba bocsátani hajlandó állampolgárok nyilvánvalóan nem csak az anyaországban lelhetők fel, a határon túl ráadásul kevésbé feltűnően kihasználhatók, mivel el se kell menniük a szavazókörig: csak arra kell biztatni őket, hogy regisztrálják magukat, majd az igényelt levélcsomagot adják át a pártaktivistának – saját kezűleg így nem is kell szavazniuk, azt „megoldhatják” helyettük. A külhoni szavazatok kis súlya miatt azonban százezres nagyságrendben kellene elkövetni ilyen csalást ahhoz, hogy már mandátumokban is mérhető haszna legyen.
Baja kapcsán érdemes arra emlékeztetni, hogy a Kecskeméti Törvényszék nemcsak a kampánycsendsértést állapította meg, hanem az alapjogsérelmet is. Hiába szűnik tehát meg a kampánycsend intézménye, a szavazáson a részvételnek továbbra is önkéntesnek kell lennie, s a végzés szerint ebbe nem fér bele a szervezett szállítás, igaz, a megismételt bajai választás azt is megmutatta, hogy permanensen forgó kamerák tucatjai sem képesek ennek hatékony ellenőrzésére.
Az új választási környezet nyílt csalás elkövetése nélkül sem teremti meg az egyenlő feltételeket. A kerülettérkép jobbra torzításától kezdve a kormányfüggő média túlsúlyán át az NVB tagjainak kilencéves mandátumáig számos pont a jelenlegi kormánypártok pozícióit erősíti. Kedvezményes mandátumra például elvileg mind a 13 nemzeti kisebbség jogosult lehet, valójában csak a cigány nemzetiségi önkormányzatnak (gyakorlatilag a Fidesz-szövetséges Lungo Dromnak) van reális esélye az ehhez szükséges 20-30 ezer szavazat begyűjtésére, ami – 2014-ben legalábbis – egy kedvezményesen beszerzett Fidesz-mandátumot jelenthet.
Mindezek ellenére sem igaz azonban, hogy a Fidesz legyőzhetetlen volna az új rendszerben. A második forduló eltörlése, az egyéni kerületek nagyobb súlya, a győztest is „kompenzáló” töredékszavat-elszámolás a mindenkori legtámogatottabb erőt jutalmazza, márpedig a politika változékonysága miatt nem zárható ki, hogy az ellenzék képes lehet ezt a pozíciót elfoglalni. A legnagyobb kárt épp az ellenzéki vereség elkönyvelése és a választási csalás falra festése okozhatja. Ha a kormánnyal elégedetlen választókban rögzül az az érzés, hogy nincs értelme részt venni a választáson, akkor valóban nem is lesz.