Home » Elemzések, Featured, Headline, Kutatások

Júliusi közvélemény-analízis

5 August 2013 Szerző: Címkék:, Nincs komment

A júliusi közvélemény-kutatások a kormánypárt és balközép ellenzéke közötti olló – eltérő mértékű – nyílásáról tanúskodnak.

A Fidesz támogatottsága a teljes népesség körében szinte egyáltalán nem változott, a biztos szavazó pártválasztók körében viszont kisebb-nagyobb erősödés következett be.

Az MSZP és az E14-PM bázisa biztosan nem bővült, abban viszont már megosztottak a kutatóintézetek, hogy stagnált vagy kis mértékben visszaesett a támogatottságuk.

A kormánypárt és balközép ellenzéke közötti olló a Tárkinál nyílt ki a leglátványosabban: a biztos pártválasztók körében összesen 9 százalékponttal nőtt a különbség közöttük (az LMP-t is számítva pedig tízzel), miközben a Jobbik is erősödött (legalábbis a Tárkinál; a Mediánnál gyengült).

Az LMP és a DK továbbra is a 3 százalék alatti sávban mozog.

A bizonytalanok, kiábrándultak, válaszukat eltitkolók aránya változatlanul 45% körül alakul, kivéve a Mediánnal, ahol mindig jóval alacsonyabb – bár júliusban bővülő – értéket mérnek.

Az Ipsos 9 százalékra teszi az aktív bizonytalanok arányát, azaz 700 ezren vannak, akik hajlanak a részvételre, de jelenleg nincs pártjuk. Több mint 600 ezren pedig passzív pártválasztók: bár van kedvenc pártjuk, jelenleg nem akarnak voksolni, várhatóan azonban végül közülük is sokan elmennek szavazni.

Ami a közhangulatot illeti, az Ipsosnál jóval többen gondolják (65 százalék), hogy rossz úton jár az ország, mint ahányan jó irányt érzékelnek (24 százalék), a Medián mégis inkább arra hívja fel a figyelmet, hogy egy év alatt 18-ról 30 százalékra nőtt azok aránya, akik úgy érzik, hogy az országban jó irányba mennek a dolgok. Sőt, két év után először haladja meg az egyharmadot azok aránya, akik elégedettek a kormány teljesítményével. Az Ipsos mást mért: a kormány tevékenységét keményen kritizálók (1-es vagy 2-es osztályzattal minősítők) aránya 55 százalék, míg pozitív értékelést (4-es vagy 5-ös osztályzatot) csak 14 százalék adott. A lakosságban jóval erősebb a kormányváltás igénye (52 százalék), mint a kabinet további maradásáé, amit 28 százalék fogadna szívesen, ugyanakkor 62 százalék az ellenzékkel is elégedetlen.

Leave a comment!

Add your comment below, or trackback from your own site. You can also subscribe to these comments via RSS.

Be nice. Keep it clean. Stay on topic. No spam.

*

You can use these tags:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

This is a Gravatar-enabled weblog. To get your own globally-recognized-avatar, please register at Gravatar.