A Mandineren Külhoni szavazatok – hol dől el 2014? címmel publikált vélemény – mindössze egy mondatot idézve egy korábbi Political Capital-elemzés alapján kiadott MTI-közleményből – azt a látszatot kelti, mintha sok politikushoz hasonlóan túlbecsülnénk a külhoni szavazók jelentőségét a következő magyarországi országgyűlési választáson. Elemzéseinkben ezzel szemben mindig azt állítottuk, hogy a határon túlról érkező szavazatok legfeljebb a mandátumok 3%-ára gyakorolhatnak hatást. Válaszcikkünk a Mandineren is megjelent.

A Balogh Ákos Gergely által citált (elcsépelt, de találó kifejezéssel: szövegösszefüggéséből kiragadott) mondat ráadásul arra enged következtetni, mintha készpénznek vettük volna, hogy egy esetlegesen megalakuló külhoni magyar pártszövetség előtt ki lenne kövezve a Kossuth térre vezető út. A 2012. július 2-ai elemzés valójában épp abból az alapállásból közelít a témához, hogy „Erősen kétséges, hogy megvalósul-e a Fidesz-KDNP-vel szemben létrehozandó határon túli magyar pártlista ötlete, de az biztos, hogy minden érintett komoly mérlegelésbe kezd arra az esetre, ha mégis lesz belőle valami.” Mi sem tettünk mást, mint mérlegeltünk: „Ha Kelemen Hunor pártja valóban egy Magyarországon bejegyzett, a külhoni magyarok érdekeit képviselő pártszövetség gründolásába fogna, az keresztülhúzhatja a Fidesz számításait: az ötszázalékos küszöb átlépésére minden további nélkül eséllyel pályázna.” Hangsúlyoztuk, hogy „az erdélyi ötletet (…) egyelőre érdemes a helyén kezelni”, amit egyébként még a szűkszavú MTI-közlemény is tartalmazott, Balogh Ákos Gergely azonban ez utóbbi mondatot és a részletes kifejtést is figyelmen kívül hagyta.

Ami pedig a számokat illeti, nem nálunk csúszott hiba a rendszerbe. Balogh Ákos Gergely dolgozik egymással nem kompatibilis adatokkal: „Tegyük fel, hogy (…) körülbelül 500 ezer külhoni magyar állampolgárral számolhatunk egy év múlva, legyen ebből 450 ezer a 18 évnél idősebbek száma. 2014-ben tehát 8 millió magyarországi és mintegy 450 ezer nem magyarországi polgár lehet jogosult választani. A 450 ezer valamivel több, mint 5%-a a 8,45 milliónak”.

A külhoni magyar állampolgárok potenciális száma

Először is, a tisztázzuk a külhoni magyar állampolgárok potenciális számát. Több írásunkban is megtettük ezt, vegyük például a tavaly áprilisi Félúton a választási reform című tanulmányunkat:

„Potenciális állampolgárként és szavazóként sokan csak a viszonylag jól ismert lélekszámú kárpát-medencei magyarságra gondolnak. A helyzet azonban ennél bonyolultabb, mivel kedvezményes honosításért a világon már bárki folyamodhat, ha igazolni tudja magyar származását. Pontos nyilvántartás híján becsülni tudjuk csak, mekkora tömeget tehet ki azoknak a kivándorlóknak és leszármazottaiknak a csoportja, akik a trianoni békeszerződés utáni Magyarországról emigráltak az elmúlt 92 év során. Jelentős részük ugyanis – ha ezt a befogadó ország lehetővé tette – nem veszítette el magyar állampolgárságát. Mivel több százezres nagyságrendű volt az elvándorlás a második világháborút, valamint az 1956-os forradalmat követően (sőt, a rendszerváltást megelőző évtizedben is lezajlott egy számottevőnek nevezhető kivándorlási hullám), a potenciális külhoni szavazók száma milliós nagyságrendű is lehet.

A legutóbbi népszámlálási adatok alapján 2000-ben az Amerikai Egyesült Államokban mintegy 1,5 millióan (2010-ben nem kérdeztek rá a származásra), 2006-ban Kanadában 315 ezren, Ausztráliában pedig 67 ezren vallották magyar származásúnak magukat. A Latin-Amerikában élő magyarok számára vonatkozóan 33 ezertől 133 ezer főig a legkülönbözőbb becslésekkel találkozhatunk, és az Izraelben élők száma is elérheti a százezret. A Kárpát-medencén kívüli európai országokban pedig mintegy 290-350 ezer magyar él. Ők persze nem feltétlenül mind magyar állampolgárok, a bizonytalanság épp abból adódik, hogy a magyar állam semmilyen adattal nem rendelkezik a diaszpórában élő állampolgárainak lélekszámáról. (Források a tanulmányban.)”

Várható választási aktivitás

Most, hogy világosan látszik, nem csak arról a néhány százezer emberrel érdemes számolni, akik 2011. január 1-je óta, a kedvezményes honosításnak köszönhetően magyar állampolgárságot szereztek, nézzük meg, mire számíthatunk választási aktivitásukat illetően (idézet ugyanabból a tanulmányból):

„Az állampolgárok pontos számához hasonlóan nehezen prognosztizálható a potenciális választói tömeg aktivitása akár 2014-ben, akár az azt követő választásokon. Vélhetően minél inkább elszakadt már valaki Magyarországtól, annál kevésbé érdeklődik a magyar belpolitika iránt. A népszámlálási adatok pedig részben azt is jelzik, hogy még a származását számon tartó nyugati magyarságnak is csak egy kisebbsége használja otthonában a magyar nyelvet. Az amerikai magyarok esetében 20-30 százalék, míg az ausztráliai magyarok körében valamivel magasabb ez az arány. Mindazonáltal az aktív nyelvhasználat eltűnése miatt aligha lehet ebben a körben a magyar közélet iránti élénk érdeklődést feltételezni.

Kevés adat áll rendelkezésre a szomszédos országokban élő magyarok esetleges részvételi és pártpreferenciájáról is (a témában az egyetlen nyilvános közvélemény-kutatás a romániai magyarok körében készült a HVG és a Political Capital megbízásából). Annyi biztos, hogy a határon túli magyarokat nem lehet egy tömbként kezelni, nyilvánvalóan sokfélék a politikai nézeteik, és országonként, valamint egy-egy közösségen belül is eltérőek a preferenciáik. Az is változó, hogy mennyire érdeklődnek a magyarországi belpolitika iránt; összességében valószínűleg kevéssé, mert a mindennapi életükre elsősorban annak az országnak a belpolitikai folyamatai vannak hatással, amelyben élnek. Szlovákiából ráadásul elvétve számíthatunk csak szavazatokra, mivel ott 2010 óta hatályban van az „állampolgárság-kobzó” törvény, amelynek értelmében elveszíti szlovák állampolgárságát az, aki egy másik ország állampolgárságát felveszi.”

A külhoni szavazatok súlya

Nem várható tehát, hogy több millió szavazat érkezzen a határainkon túlról, de súlyos hiba megfeledkezni a diaszpórában élő magyarság esetleges aktivitásáról. Mindezt szem előtt tartva érdemes megvizsgálni a külhoni szavazatok várható súlyát (idézet ugyanabból a tanulmányból):

„A három különböző ágról származó szavazatok súlyát érzékelteti, hogy [a listás ágon] 60%-os magyarországi részvétel mellett körülbelül 5 millió belföldi szavazatra, az erőviszonyoktól függően 2-3 millió töredékszavazatra, és néhány százezer külhoni voksra számíthatunk. Ha tehát kiugróan nagy számban, akár 700-800 ezres nagyságrendben érkeznének szavazatok a határon túlról, akkor is alig tennék ki a listás ágon hasznosuló voksok egytizedét. A fentiek alapján reálisabb azonban 300-600 ezer közötti külhoni vokssal kalkulálni.

Nem csak a külhoni szavazatok száma, hanem a pártok közötti eloszlása is jelentősen meghatározza azok súlyát. Abban az esetben, ha határon innen és túl hasonló arányban oszlanak meg a voksok a pártok között, akár az is elképzelhető, hogy ugyanazt a mandátumarányt kapnánk a külhoni voksok beszámítása és kihagyása esetén is. Kisebb eltérések esetén 1-3 mandátum sorsát befolyásolhatják a határon túlról érkező szavazatok. Abban az esetben viszont, ha szélsőségesen másképp szavaznak határon innen is és túl (ahonnan ráadásul jelentős számú szavazat érkezik), akár 4-6 mandátum is más pártokhoz kerülhet. Szélsőséges eset alatt olyan helyzetet kell érteni, amikor például határon innen baloldali pártok kapnak szignifikánsan több voksot, míg a határon túlról szinte kizárólag jobboldali pártokra érkeznek voksok, 400-600 ezres nagyságrendben.

A külhoni voksok tehát minden bizonnyal az összes mandátum legfeljebb 3 százalékára gyakorolhatnak bármilyen hatást.”

Ez messze nem nevezhető túlbecslésnek, óvakodnánk ugyanakkor az olyan sommás kijelentésektől, mint hogy „téved az is, aki valamiért attól tart, hogy a 2014-es választásokat nem a Magyarországon élő polgárok fogják eldönteni”. Legyen igaza a Mandiner főszerkesztőjének, de a rendszerben benne van ennek a lehetősége is; történt már ilyesmi, hogy messzebb ne menjünk, Romániában (keretes írás).

Utolsó idézet tavalyi tanulmányunkból: „Hogy soknak vagy kevésnek bizonyul az az egy-két, esetleg öt-hat mandátum, amelynek sorsára a külhoni voksok hatással lehetnek, az elsősorban azon múlik, hogy befolyásolni fogják-e a parlament összetételének kormány-ellenzék relációját. A választójog alanyi jogon való megadásának talán éppen ez a legfőbb kockázata: a vélhetően nemzetegyesítési céllal foganatosított intézkedés könnyen fordítva sülhet el, ha belföldön tömegek érzik úgy, hogy a külhoni voksok felülírják az ő választásukat.”

Hol a hiba?

Balogh Ákos Gergely számításában ott csúszik hiba, hogy a nyolcmillió választókorú magyarországi állampolgárhoz 450 ezer választót ad hozzá. Pedig vagy a választókorú állampolgárok vagy a választók várható számát érdemes meghatározni. Ha az előbbit vesszük, akkor a nyolcmillióhoz nem 450 ezret, hanem 1-2 milliót kellene hozzáadni (senki sem tudja pontosan, hogy a nagyjából 5 milliós magyar diaszpórából hány ember nem veszítette el az állampolgárságát). Ha az utóbbit, akkor pedig a 450 ezret nem 8, hanem (bő 60%-os magyarországi részvételt feltételezve) kb. 5 millióhoz kellett volna hozzáadni.

A küszöb

És akkor a küszöb. Maradva a bő 60%-os magyarországi részvételnél és a kb. 500 ezres külhoni szavazatszámnál, 5,5 millió listás voksra számíthatunk (figyelmen kívül hagyva a nemzetiségi listákra esetlegesen leadott szavazatokat). Ebben az esetben az 5%-os küszöb 275 ezer szavazatot jelent. De 70%-os magyarországi részvétel és 700 ezer külhoni voks esetén sem több 315 ezernél.

Továbbra sem adnánk neki nagy esélyt, hogy létrejönne a külhoni magyar pártokat tömörítő pártlista, de ha mégis megtörténne, a fentiek azt bizonyítják, hogy legalábbis nem volna lehetetlen küldetés számukra a parlamenti küszöb megugrása.