A következő hetekben Megkérdeztük rovatunkban politikusok és szakértők ütköztetik a készülő választási törvénnyel kapcsolatos véleményüket. Elsőként GULYÁS GERGELY fideszes országgyűlési képviselő írását közöljük, akit arra kértünk, hogy bejegyzésében az itt elérhető kérdésekre térjen ki.

Az 1989-ben elfogadott választójogi törvény hat választáson szolgált a népakarat törvényhozásban való megjelenítésének legitimációt biztosító eszközeként. A kommunista diktatúra álválasztásai után ez már önmagában is okot ad arra, hogy amikor majdnem negyedszázad elteltével az Országgyűlés új választójogi törvényt alkot, akkor ne feledkezzünk el az eddigi szabályozás jelentőségéről – szem előtt tartva megőrzendő erényeit és nyilvánvaló hiányosságait.

Az új törvény elfogadásának szükségességet nem elsősorban az Alkotmánybíróságnak a választókerületi aránytalanság miatt hozott megsemmisítő döntése indokolja, noha tény, hogy az Alkotmánybíróság határozata folytán olyan furcsa helyzet állt elő, hogy az új szabályozás megalkotása nélkül hazánkban 2012. január 1-jét követően nem lehet sem időközi, sem rendes országgyűlési képviselőválasztást tartani. Így aligha lehet vitás, hogy az új törvény megszületése legalább annyira érdeke a politika természetéből adódóan a hatalom megszerzésére törekvő ellenzéknek, mint a legitimáció nélküli kormányzást demokratikus meggyőződésből elutasító kormánypártoknak.

Az új törvény elfogadásának legfőbb oka azonban az, hogy ha a jelenlegi kormánytöbbség a demokrácia íratlan szabályainak tiszteletét helyre akarja állítani, akkor nem tehet mást, mint eleget tesz a magyar politika régi adósságának, beváltja világosan megfogalmazott ígéretét és kétszáz fősre csökkenti a parlamenti képviselők létszámát. Mivel a politikusok is gyarló emberek, nehéz nagyobb politikai tettet elképzelni, mint saját álláshelyeik majdnem felének megszüntetését. Látni kell azonban azt is, hogy nemzetközi összehasonlításban a magyar országgyűlés létszáma kifejezetten magas. Európa hasonló lélekszámú országai közül csak Svédországban találunk a mienkhez mérhető nagyságú egykamarás törvényhozást. A választói akarat, a kormánypártok ígérete, a takarékos állam követelménye és a nemzetközi gyakorlat egyaránt indokolttá teszi a jelentős parlamenti létszámcsökkentést, ezért a Fidesz a kétszáz fős parlamentre vonatkozó ígéretét be fogja tartani.

Az Alkotmánybíróság részbeni megsemmisítésével méltatlanul búcsúzó magyar választójogi rendszer legfőbb hibája az volt, hogy olyan méretű törvényhozást alakított ki, amelyet az ország lélekszáma nem indokol.

A hat választást kiszolgált választójogi rendszer egészének aránytalanságával kapcsolatos kritikák véleményem szerint eltúlzottak, különösen, hogy ezek a hangok akkor erősödtek fel, amikor a rendszer már alig vagy kevésbe eredményezett aránytalan képviseletet es alig lehetett róluk hallani akkor, amikor – az egyébkent rendkívül színes nemzetközi gyakorlathoz viszonyítva is – valóban aránytalan eredmények születtek. A magyar pártrendszer 1998-as választásokra bekövetkezett megszilárdulásával a választójogi rendszerünk lényegesen aranyosabbá vált, olyannyira, hogy ez a hatás meg az elvándorlás miatt az egyéni választókerületek közötti, növekvő belső aránytalanságot is képes volt messzemenően ellensúlyozni.

A győztes párt országos támogatottsága (listás eredménye) es a parlamenti mandátumokból való részesedése közötti mérsékelt különbség az 1998-as és a 2010-es választások alkalmával össze sem hasonlítható azzal a durva aránytalansággal, amellyel a választójogi törvény 1990-ben az MDF-et, 1994-ben pedig az MSZP-t segítette. 2002-ben es különösen 2006-ban pedig a kizárólag arányos elemeket tartalmazó választójogi rendszernek is becsületére vált volna a listás eredmény parlamenti helyekben való leképezése. (A 2002-es választás esetében nem hagyható figyelmen kívül az az egyedi körülmény, hogy az MSZP és a Fidesz támogatottsága közti különbség a két forduló között az eredményekből egyértelműen kimutathatóan megfordult.)

Az 1990 óta tartó folyamatokból az a következtetés vonható le, hogy összességében a búcsúzó választójogi rendszer a választójogi törvény módosítása nélkül, a pártrendszer módosulásával és a politikai törésvonalak megszilárdulásával mérsékelten arányossá vált.

Az arányossággal kapcsolatosan azonban két gyakori félreértést az alapelvek szintjén, egyértelműen tisztázni szükséges:

1. Az arányosság önmagában nem demokratikus kritérium, a kizárólag többségi elemből – egyéni választókerületekből – álló választási rendszer éppen olyan demokratikus, mint a tisztán aranyos. Aki ezzel ellentétes állítást fogalmaz meg, az semmiképpen ne felejtse el hozzátenni, hogy véleménye szerint Angliában es az Egyesült Államokban évszázadok óta diktatúra uralkodik. Az arányosság kérdése elméletileg is csak parlamentáris kormányzati forma esetén vethető fel, prezidenciális rendszerekben fogalmilag kizárt, hiszen aki akár csak egy szavazattal többet kap ellenfelénél, az a végrehajtó hatalom teljességét megszerzi.
2. A választójogi rendszer legfontosabb értékmérője nem az arányosság, hanem a kormányzati stabilitás. Összességében a választójogi rendszer legfőbb értelme nem az, hogy a törtszámokat leképezően arányos képviseletet produkáljon, hanem az, hogy aki a demokratikus választásokon többséget szerez, az képes legyen a kormányzásra. A választási rendszernek ez a szerencsés esetben meglévő funkciója ugyanakkor nem képes pótolni a politikai kultúra hiányát. Minden demokráciában előállhat olyan helyzet, amikor a kormányzati stabilitás értéke kétessé, vagy károssá válik és a legjobb megoldást az előrehozott választás jelenti. Ilyen esetekben azonban az előrehozott választásnak nem azért kell bekövetkeznie, mert a választási rendszer a többséget szerző pártnak nem biztosított elegendő parlamenti felhatalmazást a kormányzáshoz, hanem mert a kormánypárt vagy legalább néhány képviselője képes felismerni és megérteni a megváltozott politikai viszonyokat. E képesség és belátás azonban már a politikai kultúra területén keresendő, és nem támasztható követelményként a választójoggal szemben. (Kézenfekvő példa az MSZP 2006 utáni görcsös es öncélú ragaszkodása a hatalomhoz.)

Nem vitás, hogy a választójogi rendszer megalkotásakor tekintettel kell lenni az adott ország társadalmának szerkezetére, közjogi hagyományaira es a lehetséges politikai következményekre. Mindezeket figyelembe véve Magyarországon ma semmi ok nincs arra, hogy ne tartsuk fenn az összességében jól vizsgázott vegyes választási rendszert. Az arányosság kérdésétől függetlenül is az a véleményem, hogy a választók képviseletét legjobban a vegyes rendszer szolgálja, mivel ez egyszerre teszi lehetővé a területi és szakmai képviselet kívánatos törvényhozási összhangjának kialakítását.

A választójogi rendszer belső aránytalanságai – az egyéni választókerületek, illetve a területi listán kiosztható mandátumok és az adott megyében, illetve a fővárosban élők lélekszáma között óriásira nőtt különbségek – azonban valóban elfogadhatatlanok, sőt, mint az Alkotmánybíróság megállapította, a választójog egyenlőségének sérelme miatt alkotmányellenesek is. Ebben az esetben ugyanis nem arról van szó, hogy a demokratikusan létrejött többség és kisebbség képviselete miként alakul a törvényhozásban, hanem arról, hogy a választás eredményétől teljesen függetlenül az egyik választópolgár szavazata lényegesen többet ér egy másikénál. A Velencei Bizottság által ajánlott, a választásra jogosultak száma alapján legfeljebb 15%-os választókerületek közötti eltérés fényében látszik leginkább, hogy mennyire tarthatatlan volt az a 300%-os különbség, amely a legkisebb és legnagyobb egyéni választókerület között fennállt. Az Ab már korábban rámutatott arra is, hogy a választókerületi határokat nem egy minisztertanácsi (vagy kormány-)rendeletbe, hanem a választójogi törvénybe kell foglalni. Az új választójogi törvény az eddigi szabályozással szemben mind a szabályozás technikájában, mind pedig tartalmában biztosítani fogja a választókerületek alkotmányos módon történő arányos elosztását. Az egyéni választókerületek határait a választójogi törvényben kell meghatározni, és kialakításukkor tekintettel kell lenni a megyehatárokra.

A választási rendszernek a Fidesz-elnöksége által megtárgyalt alapelvei a közvélemény számára is ismertek. Ezzel egyidejűleg a nagyobbik kormánypárt azt is teljesen világossá tette, hogy nyitott az ellenzéki javaslatok meghallgatására és értelmes kompromisszumokra. Véleményem szerint nincs értelme vitát nyitni a kétszáz fős országgyűlésről és a vegyes választási rendszerről, továbbá a kormánypártok egyértelmű szándéka, hogy megszüntetjük azt az európai gyakorlattal ellentétes helyzetet, mely magyar állampolgárokat lakhelyük alapján zárt ki a választójog gyakorlásából. Ezen kívül fenn kell tartani az 5%-os parlamenti küszöböt, hogy csak a valós társadalmi támogatottsággal rendelkező pártok jussanak a parlamentbe. A kétszáz fős országgyűlésből a vegyes rendszer megtartása mellett egyértelműen az következik, hogy a jelenleginél kevesebb és nagyobb egyéni választókerületre lehet számítani a következő választásokon.

A Fidesz elnöksége előnyben részesítette a gyorsabb kormányalakítást lehetővé tevő és takarékosabb egyfordulós választást, de készséggel meghallgatjuk azon ellenzéki pártok érveit is, akik e területen a jelenlegi szabályozás fenntartása mellett érvelnek.

A legfontosabb tartalmi kérdések eldöntése előtt nincs értelme a technikai kérdésekbe bonyolódni, mivel mind az induláshoz szükséges ajánlószelvények számának meghatározása és különösen a külképviseleten, illetve igazolással történő szavazás biztosításához szükséges eljárás szabályozása szempontjából a választási rendszer szerkezete előkérdésnek minősül.

Várjuk az ellenzéki pártok világos koncepcióját, célkitűzéseit és az ezeket alátámasztó érveket, hogy nyílt vitában a parlamentáris demokrácia szabályainak tiszteletben tartása mellett születhessen meg az utánunk következő demokratikus népképviseletek létrejöttét szabályozó törvény.

Összességében az új választójogi törvény elfogadásával kisebb, hatékonyabb és takarékosabb országgyűlést szeretnénk. Helyre akarjuk állítani a választójog egyenlőségét, megszüntetve ezzel azt az alkotmányellenes különbségtételt, amely ma az eltérő lakóhely miatt két elvileg azonos jogokat élvező magyar állampolgár között fennáll. Követni kívánjuk az európai országok döntő többségének gyakorlatát azzal, hogy rögzítjük: az állampolgárság és a választójog nem választható el egymástól. Meg kívánjuk őrizni az eddigi választójogi rendszer legfontosabb pilléreit, a vegyes választójogi rendszert, annak érdekében, hogy a választópolgárok egyaránt dönthessenek a pártok között és választhassanak az egyéni választókerületben jelöltként induló személyek közül.

(A fotó forrása: Magyar Hírlap)