A következő napokban felvázoljuk, milyen reális forgatókönyvekben gondolkodhat a Fidesz választásireform-fronton, de akármelyik mellett is teszi majd le a voksát, a legfontosabb követelmény, amit támasztanunk kell vele szemben, hogy feloldja az alkotmányos aggályokat. A Political Capital négy éve folyamatosan napirenden tartotta ezeket az eltérő súlyú problémákat, az új politikai térben azonban célszerű mindezt újraértelmezni, még mielőtt az új struktúrákon gondolkodnánk.

A meglehetősen nagy szórású egyéni választókerületi beosztás legnagyobb és legkisebb lélekszámú körzete között már 2,75-szoros az eltérés, az aránytalanság pedig folyamatosan növekszik. 2005 óta tudjuk, hogy a kétszerest meghaladó különbség alkotmányellenes, és nem elegendő az egyszeri térképátrajzolás, hanem törvényben kell garantálni, hogy a kerülethatárok igazodjanak a mindenkori népességmozgásokhoz. A Fidesz bizonyosan megtartja az egyéni választókerületeket, és bizonyosan csökkenti azok számát. Ebből következik, hogy készülnie kell új kerületi térképnek is, amivel szemben a minimális elvárás, hogy kiküszöbölje az alkotmányos problémákat. De ha már húsz év után hozzányúlunk egy választási rendszerhez, lehetünk ennél igényesebbek is, és ne érjük be annyival, hogy a kétszeres eltérésen belülre hozzuk a szélsőértékeket, hanem igyekezzünk eleget tenni az Európa Tanács Velencei Bizottságának választási kódexében foglaltaknak is, amely azt mondja, hogy az „egy képviselői helyre jutó választópolgárok száma tekintetében a választókerületenkénti eltérés (…) semmiképpen sem lépheti túl a 15%-ot”. A mai viszonyokra lefordítva ennek betartása azt jelentené, hogy a 27 és 74 ezres értékek között szóródó kerületeink választói lélekszámát körülbelül 38 és 53 ezer közé kellene szorítani, ami egyébként még mindig kellő mozgásteret biztosít. (Persze ha kevesebb egyéni kerület lesz, arányosan nőnek ezek az értékek.) Az egyenlő választójog elve mindazonáltal csak akkor érvényesülhet hosszú távon, ha az új törvénybe bekerül valamilyen mechanizmus, amely bizonyos időközönként előírja a határmódosításokat.

A másik alkotmányos visszásság a külképviseleti szavazást érinti. A probléma ismert: mivel az első fordulóra egy héttel előbb kerül sor külföldön, azok az állampolgárok, akik nincsenek itthon a magyarországi választás napján, a külképviseleti szavazás napján viszont még igen, nem élhetnek választójogukkal. Ezt mindenképp meg kell oldani egy új választási rendszerben. Ha egyfordulós szisztémát vezetnének be, akkor egy időben tarthatnák a választást külföldön és belföldön. Ha viszont marad a két forduló, akkor alapjaiban kell újragondolni az egész külföldön szavazást. Bárhogy is lesz, a jelenlegi rendkívül túlbürokratizált és elképesztően pazarló rendszeren (az urna és szállítója külön-külön repülőjeggyel utaznak haza) mindenképp változtatni kell.

Alkotmányos aggályokat nem, de adatvédelmit annál inkább felvet a régen elavult ajánlószelvény-rendszer. Ennek reformjára azonban naivitás volna számítani, hiszen annak fenntartása a mindenkori nagy pártok érdeke. Álláspontunk ettől még természetesen 2007 óta változatlan: a cédulagyűjtés kaucióval való kiváltása a jelöltállítás körüli legtöbb problémára megoldással szolgálna.

Az április 11-én kígyózó sorokat előidéző igazolással szavazás ellenszerét bizonyosan megtalálják majd a Fideszben, de nem ezt az egy problémát okozza a lakóhelytől távol szavazás pontatlan szabályozása: az igazolás kiadásakor a választó kikerül a névjegyzékből, de nem biztos, hogy elmegy szavazni. Ez azt vonja maga után, hogy a választásra jogosultak számának megállapításakor ezek a választópolgárok nem szerepelnek egyetlen névjegyzékben sem, ami az érvényesség megállapításánál okozhat gondot. (Részletek a tavaly kiadott választási auditunk 31. oldalán. A hatályos szabályozás mellett bármikor előfordulhat az is, hogy a választás napjáig nem készülnek el a szavazólapok, és akkor a kampánycsend teljes életszerűtlenségéről még nem beszéltünk.

Bárhogy is alakul át tehát választási rendszerünk, az alkotmányos problémákra muszáj, az itt (is) felsorolt egyéb anomáliák többségére pedig célszerű megoldást találnia. Ami az alkotmányos mulasztásokat illeti, egy Kósa Lajos-nyilatkozatból arra következtethetünk, hogy a Fidesz megérezte ezek súlyát, hiszen innentől kezdve kizárólag az ő felelősségük, ha az Országgyűlés nem tesz eleget alkotmányos kötelezettségének. Ezeket az anomáliákat egyébként mind fel lehetne oldani anélkül is, hogy a rendszer főbb működési mechanizmusaihoz hozzá kellene nyúlni. Mivel azonban a jelen politikai helyzetben a létszámcsökkentés a választási reform origója, egy új szisztéma felépítésével van csak esély a tényleges problémák kiküszöbölésére.